Irak: tiltott katonai anyagokra bukkantak

Vágólapra másolva!
Irak, az ENSZ-szankciókkal dacolva, nagy tömegben importált az utóbbi években számára tiltott katonai anyagokat, de nem világos, hogy tömegpusztító fegyverekhez szánta-e ezeket - mondta kedden Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrző missziójának vezetője a brit BBC rádiónak adott nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrző missziójának vezetője szerint az iraki tömegpusztító fegyverek és gyártókapacitásaik leszerelését ellenőrző ENSZ-szakértők nagy tömegű becsempészett katonai anyagra bukkantak az arab országban végzett ellenőrzéseik során.

Készültség a spanyol NATO-támaszpontokon/nagyvilag/20030114keszultseg.htmlIrak a CIA ügynökeit is várja/nagyvilag/20021222irak.htmlBlix és el-Baradei januárban jelentést tesz/nagyvilag/20021220blix.html

Blix szóvivője, Ewan Buchanan pontosította a német dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy egyebek között rakétahajtóművekbe való alkatrészekről van szó. Ezek titokban lebonyolított importja már önmagában is vétség az ENSZ-szankciók ellen, amelyek szerint Bagdadnak előzetes engedélyt kellett volna kérnie a világszervezettől az ilyen anyagok importjához. Az azonban nem bizonyítható, hogy ezeket az alkatrészeket Irak az egyébként számára is engedélyezett rövid hatótávolságú rakétákba szánta-e, vagy a mindenképpen tiltott közepes, illetve nagy hatótávolságú rakétákba - fejtette ki a szóvivő.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár továbbra is lehetségesnek tartja az iraki válság békés rendezését. Bízik benne, hogy megoldható a válság, "ha helyesen járunk el, fenntartjuk a nyomást Szaddám Huszein iraki elnökre, s az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-bizottság kellő eréllyel, rámenősen végzi a munkáját" - mondta keddi New York-i sajtóértekezletén.