A pápa kevesebbet utazik az idén

II. János Pál pápa az idén öt külföldi utat tervez, ebből kettőnek a szervezése már előrehaladott szakaszban van - közölték kedden olaszországi sajtóforrások vatikáni berkekből származó információk alapján.

Az olasz sajtóban már korábban is napvilágot láttak meg nem erősített hírek azzal kapcsolatban, hogy a katolikus egyházfő ebben az esztendőben Spanyolországban, Horvátországban, Boszniában, Szlovákiában, valamint a strasbourgi Európai Parlamentben készül látogatást tenni. Úgy tűnik, ha nem is teljesen hivatalos szinten, de most már kialakult a menetrend.

Két látogatás már a szervezés előrehaladottabb stádiumában van. E szerint a szentatya május elején keresi fel a spanyol földet, de csak néhány napot tölt el Madridban. Nagyobb lélegzetű útnak bizonyul a horvátországi, amely egyben a pápa századik külföldi látogatása lesz. Itt négy helyen is szentmisét celebrál, nevezetesen Rijekában, Dubrovnikban, Eszéken és Djakovóban.

A pápa úti naptárában szerepel még Bosznia, ahová várhatóan június végén utazik, hogy az ortodox szerbek fellegvárában, Banja Lukában boldoggá avassa az ott született horvát Ivan Merzet. Szlovákia szeptemberben várja földjén a pápát.

Ami a strasbourgi látogatást illeti, annak még nem jelölték ki a dátumát. Egyelőre csak a meghívás létezik, amelynek II. János Pál szívesen tenne eleget. A meghívást Pat Cox, az Európai Parlament ír elnöke adta át a pápának, amikor január 3-án fogadta őt a Vatikánban. Cox akkor meg is indokolta, miért látná szívesen az európai testület a szentatyát. Az Európai Unió bővítésével az integrációs szervezet a földrész egyesítését kívánja megvalósítani, vagyis azt a folyamatot szeretné befejezni, amelyet annak idején éppen II. János Pál indított el pápaságának első időszakában. Ilyen szempontból az európai törvényhozók számára jelképes jelentőségű lenne, ha a pápa látogatást tenne Strasbourgban és ott beszédet mondana.

Oroszország továbbra is elérhetetlen úti cél marad II. János Pál számára. A pápa hétfőn a Vatikánba akkreditált diplomáciai testület tagjai előtt felhívta a figyelmet az ottani katolikus egyház nehéz helyzetére, arra, hogy az orosz hatóságok bürokratikus eszközökkel akadályozzák a katolikus püspökök visszatérését és hivatásuk gyakorlását. Kedden egyébként Franco Frattini olasz külügyminiszter ígéretet tett Gustavo Selvának, az olasz képviselőház külügyi bizottsága elnökének, hogy ezt a problémát maga is megvitatja majd a közeli napokban Rómába látogató Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel.