Merénylet készül egy amerikai repülő ellen

Vágólapra másolva!
Hétfői sajtóhír szerint a washingtoni kormánynak bizonyítékai vannak arra, hogy merénylet készül a Perzsa-öbölbe katonákat szállító amerikai repülőgép ellen. A titkosszolgálatoknak állítólag pontos információi vannak a célba vett gép indulási helyéről és a merénylet időpontjáról, erről értesítették is az érintett repülőtársaságot.
Vágólapra másolva!

A The New York Times internetes honlapján, katonai és titkosszolgálati körökre hivatkozva, "egyértelmű támpontokról" írt. A tervezett merénylet egy polgári légitársaság ellen irányul. Az újság információi szerint a titkosszolgálatok ismerik mind a célba vett repülőgép felszállási helyét, mind az indulás napját és pontos időpontját. Nem tudni azonban, hogy az állítólagos merénylet időpontja elmúlt-e, vagy még küszöbön áll. A Pentagon nem kívánt megjegyzést fűzni a hírhez.A titkosszolgálatok értesítették a szóban forgó légitársaságot a készülő akcióról. A magáncég ezután módosította a járat indulási időpontját és útvonalát.

Mint a Reuters megjegyezte, átfogó mozgósítás esetén az amerikai katonák 99 százaléka magántársaságok bérelt gépein jutna el a Perzsa-öböl térségébe. Washington a napokban elrendelte 62 ezer katona áthelyezését a térségbe, így megduplázódik az Irak közelében állomásozó amerikai katonák száma.