Európa is az iszlám terroristáktól retteg

Vágólapra másolva!
A brit és európai titkosszolgálatok attól tartanak, hogy iszlám szélsőségesek terrorista "kivégzőosztagok" hálózatát hozták létre Európában ritka mérgekkel végrehajtandó gyilkosságok elkövetésére. Eközben az angol hatóságok szombaton terrorcselekmény előkészítése címén vádat emeltek a múlt héten őrizetbe vett négy észak-afrikai férfi ellen. Az illetők annak a hétfős csoportnak a tagjai, amelyet múlt vasárnap illetve kedden vettek őrizetbe. A letartóztatottak egyike állítólag megjárta az al-Kaida egyik afganisztáni kiképzőtáborát.
Vágólapra másolva!

A The Independent on Sunday című brit lapnak nyilatkozó európai titkosszolgálati források mély aggodalmukat hangoztatták amiatt, hogy az al-Kaida szervezethez kötődő számos észak-afrikai terrorsejt szervezkedik Londonban és más európai fővárosban támadások elkövetésére. A brit fővárosban egy héttel ezelőtt felfedezett laboratórium, amely a halálosan mérgező ricin előállítására hoztak létre, Londonban elkövetendő gyilkosság szándékára utal. Nehéz elképzelni, mi másért gyártanák és használnák a ricint - mondta egy a nyomozáshoz közel álló biztonsági forrás a brit újságnak.

Válaszok a terrorizmusrahttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/22908.5.8096253748013436612A Fókusz online kínálatából

Egyelőre nem világos, hogy a terroristák magas rangú személy életére törtek volna, mint például Tony Blair brit kormányfő, vagy vaktában követtek volna el gyilkosságokat forgalmas köztereken maximális pánikkeltés céljából. A biztonsági szakértők azonban úgy vélik, egy lehető leghamarabb végrehajtandó támadás Nagy-Britanniában, megadná a szükséges pszichológiai lökést az al-Kaidának.

A hétfőn bíróság elé állítandó négy férfit terroristák számára hasznos anyagok birtoklásával, vegyi fegyver előállításában, illetve gyártásában való érintettséggel vádolják a brit terrorizmusellenes és vegyifegyver-törvény alapján. Három másik társuk ellen ejtették a terrorcselekményre való készülődés vádját, egyiküket okmányhamisítás miatt tartják továbbra is őrizetben, egy másik férfit a kábítószer törvény megsértése címén. A hetedik személyt kiengedték a rendőri őrizetből, és átadták a brit bevándorlási hatóságoknak.

A hatóságok ugyan felfedték a letartóztatottak személyazonosságát, ám továbbra sem közöltek semmit sem származásukról, sem életkorukról, sem egymáshoz, illetve bármiféle csoportosuláshoz való viszonyukról. A brit rendőrség két további észak-afrikai férfit keres, akinek köze lehetett a ricin előállításhoz.

Az észak-londoni vegyi laboratórium felfedezése nyomán Nagy-Britnaniában tovább fokozták a biztonsági intézkedéseket: növelték Tony Blair kormányfő és más magas rangú közszereplők személyes biztonságát, emelték a biztonsági készültséget a repülőtereken, kikötőkben, a forgalmas turista látványosságoknál. A biológiai hadviselés eszközeként számon tartott ricin alapanyagát, a ricinusmagot a hét végére kivonták a kereskedelmi forgalomból.

A londoni letartóztatások a brit belső elhárítás, az MI5 és külföldi, köztük a francia hírszerzés közös nyomozásának eredménye. A Londonban őrizetbe vettek közül néhányan állítólag kapcsolatban álltak a Franciaországban karácsony előtt terrorcselekményekre való készülődés gyanújával őrizetbe vett észak-afrikai személyekkel.