USA: megmenekült négy ártatlanul halálraítélt

Vágólapra másolva!
Ártatlannak nyilvánított négy halálraítéltet pénteken Illinois amerikai állam leköszönő kormányzója, "kétségtelen igazságtalanságnak" nevezve elítélésüket. Az elítéltek azt állítják, hogy a bűnösségükre vonatkozó vallomásukat a chicagói rendőrség kínvallatással kényszerítette ki.
Vágólapra másolva!

George Ryan illinois-i kormányzó hétfőn távozik hivatalából. Helyi idő szerint péntek délután mondandó leköszönő beszédében kegyelemben részesíti a halálra ítélt Madison Hobleyt, Stanley Howardot, Aaron Pattersont és Leroy Orange-ot. Mint a beszéd szövegében írta, áttekintette ügyüket, és meggyőződése, hogy ártatlanok.

"Halálra ítélésükkel kétségtelen igazságtalanság történt. Továbbra is hiszek abban az igazságszolgáltatási rendszerben, amelyben ítéletet mondtak felettük, mindazonáltal nagyon igaz a régi mondás: a megkésett igazság igazságtalansággal ér fel" - írta.

Howard kivételével mindegyik elítélt ugyanannak a bűnesetnek a vádlottja volt. A kormányzó valószínűnek mondta, hogy még pénteken szabadon bocsátják őket.