Al-Kaida-vezetőket fogtak el Németországban

Vágólapra másolva!
Német rendőrök elfogták és őrizetbe vették pénteken az al-Kaida pénzügyi főnökét és az Oszama bin Laden arab milliomos vezette nemzetközi terrorszervezet egy másik vezetőjét a majna-frankfurti repülőtéren. Mindkét őrizetbe vett feltételezett terrorista jemeni.
Vágólapra másolva!
Hetedik letartóztatás a ricin miatt Londonban/nagyvilag/20030108hetedik.html

A pénzügyi főnökként említett Mohammed Ali Haszan Sejk el-Modzsad a jemeni főváros, Szanaá fő mecsetjének imámja. A másik elfogott személy nevét Szaid Mohammed Mosenként adták meg a német hatóságok. Azt nem közölték, hogy feltevésük szerint milyen szerepet játszott a gyanúsított a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrormerényletek végrehajtásával gyanúsított al-Kaida vezetésében.

A német hatóságok amerikai jogsegélykérelem alapján jártak el az őrizetbe vételkor.