A brit kormány őszre halasztaná az iraki háborút

Vágólapra másolva!
Londoni lapértesülések szerint a brit kormány az iraki háború néhány hónappal való elhalasztására kívánja rávenni Washingtont. Brit kormányilletékesek azt állítják, hogy egyelőre nincs kellő bizonyítékuk Irak ellen, ezért az ENSZ-fegyverzetellenőröknek időt kell hagyni, hogy terhelő adatokat keressenek.
Vágólapra másolva!

Magas rangú brit kormányilletékesek véleménye szerint egyelőre nincs világos jogi alap az Irak elleni háborúra annak ellenére, hogy folyik az amerikai és a brit erők felsorakoztatása a Perzsa-öbölbe. Diplomaták arra figyelmeztették a brit kormányt, hogy csak akkor tudják elnyerni a Biztonsági Tanács támogatását egy katonai fellépéshez, ha a fegyverzetellenőrök "sarokba tudják szorítani" Szaddám Huszein iraki elnököt vagy úgy, hogy tiltott fegyverekre, tartozékokra bukkannak, vagy ha az iraki vezetés megtagadja a hozzáférést katonai létesítményeihez, illetékeseihez.

- Az ellenőrzési folyamattal tisztában lévők közül senki nem várja azt, hogy az ellenőrök heteken belül bizonyítékokkal álljanak elő. Feltételezések szerint a katonai akcióra a forróság miatt nyár

előtt sor kerül. Az őszi időzítés azonban ugyanilyen ésszerű lenne, és ezalatt Szaddám Huszein az ellenőrök alapos kényszere alatt állna - idézett egy magas rangú kormányilletékest csütörtökön a The Daily Telepgraph.

A konzervatív brit napilap írása szerint a brit hadsereg körében elrendelt mozgósítás ellenére a kormány háborús retorikája az elmúlt hetekben jelentősen enyhült. Jack Straw külügyminiszter a minap már csak 60-40 százalékos esélyt adott egy katonai fellépés lehetőségének. A brit miniszterelnök szóvivője szerdai sajtóértekezletén szintén azt közölte, hogy január 27-e - amikor Hans Blixnek a BT elé kell terjesztenie az ellenőrök első átfogó jelentését - nem jelent végső határidőt a háború megindítására.

A The Guardian egy magát megnevezni nem kívánó államminisztert idézett, aki szerdán kijelentette: "Senki, még Tony Blair sem kezd háborút holnap csak azért, mert George Bush azt mondja: nem akarja, hogy katonái a sivatagban lebzseljenek. Jelenleg nem igazolt egy háború elindítása, és az egész kormány így érez". A Munkáspárthoz közel álló, baloldali napilap rámutatott: Tony Blair kormányának szembe kell néznie azzal is, hogy a Labour parlamenti képviselőinek körében egyre inkább eluralkodik a háborúellenes hangulat.