Rendőrségi vizsgálat Saron ellen

Vágólapra másolva!
Három héttel az izraeli parlamenti választások előtt, kedden az ellenzéki Izraeli Munkapárt vezetője, Amram Micna lemondásra szólította fel Ariel Saron kormányfőt azzal összefüggésben, hogy a rendőrség vizsgálatot indított Saron és két fia ellen a jelenlegi miniszterelnök egy korábbi választási kampányának finanszírozásával kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Eljákím Rubinstein főügyész megerősítette kedden a Háárec című lap egy korábbi jelentését, amely szerint nyomozás folyik a kormányfő és két fia, Omri és Gilad ügyében azokkal a milliós adományokkal kapcsolatban, amelyek a politikus választási kampányának finanszírozását szolgálták 1999-ben. Saron akkor megpályázta a jobboldali Likud párt elnöki székét Benjámin Netanjahu előző elnök lemondása nyomán.

A nyomozás hátterében az a gyanú áll, hogy az adományok elfogadásával Saron vétett a kampányfinaszírozási törvény ellen. Egyebek között azzal is gyanúsítják Saront, hogy nem mondott igazat egy tavalyi kihallgatás alkalmával, amikor a szóban forgó pénzek eredetéről faggatták az illetékes hatóságok. A két Saron-fiút azzal gyanúsítják, hogy részt vettek az illegális kampánypénzek begyűjtésében.

A főügyészi megerősítés után Saron közvetlen munkatársai azonnal bejelentették, hogy olyan dokumentumok vannak a birtokukban, amelyek bizonyítják a miniszterelnök és fiai ártatlanságát.