Kötelező az amfetamin az amerikai pilótáknak

Vágólapra másolva!
Egy tévesen ledobott bomba vizsgálata közben kiderült, hogy az amerikai hadseregben nem engedik felszállni a pilótákat a "gyerünk tablettának" nevezett dexamfetamin beszedése nélkül. Legalábbis erre hivatkozik annak a két pilótának az ügyvédje, akik tavaly áprilisban tévedésből F-16-os vadászgépükkel lebombáztak egy gyakorlatozó kanadai alakulatot és ezzel megöltek négy szövetséges katonát.
Vágólapra másolva!
F-16-os vadászgép

Egy ügyvéd szerint kényszer hatására beszedett amfetamin miatt okozta négy kanadai katona halálát Afganisztánban. Két amerikai pilóta 2002. április 17-én, Kandahár közelében - ellenségnek vélve őket - lézerirányítású bombát dobott az alant gyakorlatozó szövetségesekre.

A két pilótáról, Harry Schmidtről és Willam Umbachról, az ügyükben folyó vizsgálat közben a légierő megállapította, hogy pilótaként gyenge teljesítményt nyújtottak, és semmibe vették azokat az előírásokat, melyek szerint a bomba kioldása előtt meg kellett volna győződniük arról, hogy nincsenek-e szövetséges erők a közelben.

Umbach ügyvédje azonban azt állítja, hogy a pilóták a "gyerünk pirulának" (go pills) nevezett dexamfetamin hatása alatt hoztak rossz döntést. David Beck szerint az amerikai légierő a tabletták beszedésére kényszeríti a pilótákat, holott a csak receptre kapható gyógyszer lecsökkenti a döntési képességet, és bonyolult berendezések kezelőinek nem is ajánlott a szedése. Azt állítja, a légierő nem engedi felszállni azokat a pilótákat, akik nem hajlandók bevenni a pirulát.

Katonai repülőgépek enciklopédiájahttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=58781&tag=1Sugárhajtású harci repülőgépekhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=21099&tag=1Gyógyszer nélkülhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=14644&tag=1Afganisztán Szemtől szembenhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=45579&tag=1A Fókusz Online könyv- és videokínálatából

A légierő elismerte, hogy a kérdéses gyógyszert valóban alkalmazzák, mint "fáradtságot kezelő eszközt", hogy a pilóták a hosszú bevetéseken is éberek legyenek. Szóvivője ugyanakkor azt is közölte, hogy a gyógyszer használata nem kötelező, és hatásait alaposan tesztelték. Mint elmondta, évtizedek óta kutatják a pirulák hatékonyságát és gyakorlati hasznát.

A két pilóta védője emellett támadja az amerikai légierőnek az ügyben lefolytatott vizsgálatát is, amely szerintük hemzseg a hibáktól. David Beck elmondta, a pilótákkal nem közölték előre, hogy a térségben a szövetségesek gyakorlatoznak, a bombát pedig önvédelemből dobták le, miután támadásnak vélték a földön látott torkolattüzeket. Az ügyvédek úgy vélik, hogy a felelősség a légierő tisztjeit terheli, mivel nem informálták a pilótákat, hogy a torkolattűz szövetséges katonák fegyvereiből származik. Szerintük az sem világos, hogy miért kellett hadműveleti területen éjjel gyakorlatozniuk a szövetségeseknek.

A kanadai hadsereg először szenvedett emberveszteséget a Koreai háború óta. Kanadában komoly vitákat váltott ki a négy géppuskakezelő halála, egyesek még az ország terrorizmus elleni háborúban betöltött szerepét is megkérdőjelezték emiatt.

A baleset ügyében jelenleg is folynak a meghallgatások. Ezt követően, várhatóan két héten belül dönt arról az amerikai légierő Barksdale-i légitámaszpontjának - ahol a meghallgatások folynak - parancsnoka, hogy a pilótákat hadbíróság elé állítják vagy sem. Schmidt és Umbach, akár 64 évi börtönbüntetést is kaphat, ha a vádakat (többek között többrendbeli gondatlan halálos veszélyeztetés, vagy kötelességmulasztás) bizonyítottnak látja majd a hadbíróság.