28 szilveszteri halálos áldozat Mexikóban

Vágólapra másolva!
A mexikói Veracruz kikötőváros piacterén szilveszterkor huszonnyolc ember lelete halálát, amikor pirotechnikai anyagok robbantak fel, eddig ismeretlen okból. A robbanásnak a halálos áldozatokon kívül több mint ötven sérültje is van.
Vágólapra másolva!

A mexikói polgári védelem szóvivője szerint a robbanás az év utolsó napján 18 órakor következett be a kikötőváros piacán. Eddig ismeretlen okból egy különféle petárdákat és pirotechnikai eszközöket árusító stand repült a levegőbe.

A nagy erejű robbanás huszonnyolc halálos áldozatot követelt, a sérültek száma több mint ötven. A detonáció következtében kigyulladt négy közeli ház is, amelyek eloltásán a tűzoltók több órát dolgoztak. A házakban többen lelték halálukat, a legtöbb áldozat füstmérgezésben halt meg.

Jose Ramon Gutierrez, Veracruz polgármestere szerint a közelmúltban hivatala azon fáradozott, hogy tiltsák be a petárdák árusítását, ám ez a tervük nem járt sikerrel.