Zágráb februárban kéri EU-felvételét

Vágólapra másolva!
Horvát sajtóértesülés szerint a zágrábi kormány február 15. és 17. között benyújthatja az Európai Uniónak (EU) hivatalos tagfelvételi kérelmét.
Vágólapra másolva!

A Nacional című horvát hetilap a zágrábi kormányhoz közel álló forrásokra hivatkozva beszámolt róla, Ivica Racan horvát kormányfő az említett időszakban Brüsszelben vezető európai uniós tisztségviselőkkel folytat majd megbeszéléseket.

Horvát kormányforrásokból korábban közölték, hogy Racan február második felében felkeresi több uniós tagország fővárosát, köztük Londont, Berlint, Madridot, Athént és Rómát. Stjepan Mesic horvát államfő ez idő tájt pedig a francia fővárosba utazik majd.

A horvát parlament december 18-án elfogadott határozatában az ország stratégiai céljaként határozta meg az uniós csatlakozást. A törvényhozás a dokumentumban arra biztatta a zágrábi kormányt, hogy még február vége előtt nyújtsa be a hivatalos horvát csatlakozási kérelmet az EU-nak.