Negyven halott a grozniji robbantásban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb negyvenen meghaltak Groznijban egy terrorista akcióban pénteken délelőtt, amikor egy robbanóanyaggal teli dzsip és egy teherautó áttörte a grozniji kormánypalota köré vont kordont és belerohant az épületbe. A kormánypalotát porig rombolta a detonáció. Az orosz kormány szerint csecsen szakadárok követték el az akciót.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIHatalmas robbanás rázta meg pénteken Csecsenföld fővárosát, Groznijt. Két robbanóanyaggal, valószínűleg dinamittal telepakolt jármű - egy Kamaz teherautó és egy dzsip - ugyanis áttörte a kormánypalota köré vont kordont és belerohant az épületbe, majd felrobbant - jelentette a BBC. Az épületet hírügynökségi jelentések szerint gyakorlatilag porig rombolta a detonáció. Eddig negyven halottról érkezett jelentés, de mivel az épületben kétszázan dolgoztak, elképzelhető, hogy a halottak száma tovább emelkedik. A mentőalakulatoknak eddig öt túlélőt sikerült kiszabadítaniuk a kormányszékház romjai közül.

Az orosz kormány a csecsen szakadárokat tette felelőssé a merényletért. Ezt támasztja alá az is, hogy egy magát megnevezni nem kívánó szakadár csecsen parancsnok egy internetes újsággal azt közölte, hogy "csecsen mártírok" voltak az elkövetők.

"Tudom, hogy a tragédia megszervezője és megrendelője Maszhadov hadúr volt, aki arra törekszik, hogy zűrzavaros maradjon a helyzet Csecsenföldön és környékén" - mondta Kadirov, az oroszbarát csecsenek vezetője, aki szerint "ez volt Maszhadov válasza arra "az áldozatos munkára, amelyet azért fejtünk ki, hogy az emberek visszatérhessenek a békés életbe, a lázadók pedig letegyék a fegyvert. Ha Maszhadov és hívei meg akarják torpedózni a küszöbönálló népszavazást, és meg akarnak félemlíteni bennünket, tévednek" - közölte a Kadirov csecsen elnök a két merénylet utáni első nyilatkozatában az MTI jelentése szerint.

Aszlan Maszhadov csecsen szakadár parancsnok Londonban tartózkodó "európai képviselője", Ahmed Zakajev sikernek nevezte a Groznijban pénteken elkövetett robbantásos merényleteket, ugyanakkor azt tagadta, hogy Maszhadov állna az akció mögött.

Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította Szergej Sojgut, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetőjét és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezérkarát, hogy tegyen meg minden lehetséges intézkedést a bajba jutottak megsegítésére. A robbantásokat követően a csecsen belügyminisztérium munkatársait riadókészültségbe helyezték.

Ez az akció a moszkvai túszdráma mellett a legtöbb áldozatot követelő terrortámadás Oroszországban. Októberben csecsen terroristák foglaltak el egy moszkvai színházat és azt követelték, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Csecsenföldről. Akkor 130 ember halt meg, miután orosz kommandósok harci gázt fújtak az épületbe és megtámadták a csecsen fegyvereseket.