Palesztinok igen, Arafat nem mehet Betlehembe

Vágólapra másolva!
Az izraeli biztonsági erők megengedik az autóbuszokat üzemeltető palesztin vállalatoknak, hogy a ciszjordániai Betlehembe szállítsák azokat a keresztény palesztinokat és izraeli arabokat, akik részt akarnak venni a karácsonyi istentiszteleteken.
Vágólapra másolva!

Jut hely a buszokon mindenkinek, aki csak Betlehembe akar utazni Izraelből, Ciszjordániából és a Gázai övezetből - közölte Raanan Giszin izraeli kormányszóvivő hétfőn az AFP-vel, hozzétéve: persze az utasoknak át kell esniük a gondos biztonsági ellenőrzésen.

Az izraeli hadsereg a november végén Jeruzsálemben elkövetett öngyilkos merénylet után újra megszállta Betlehemet. A palesztin város központjában áll a Születés temploma, amely a keresztény hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol Jézus született. Mellette van a Szent Katalin templom, ahol az éjféli misét tartják. Giszin jelezte, hogy az izraeli katonák visszahúzódnak ugyan a Születés temploma előtti térről, de a közelben maradnak. Az izraeli hadsereg vasárnap feloldotta a kijárási tilalmat Betlehemben.

Jasszer Arafat palesztin elnök felhívta a nemzetközi közösséget: gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy vessen véget a palesztin területek megszállásának és Betlehem ostromának. A világnak el kellene ítélnie "a népünk elleni agressziót" - mondta. Arafat az idén sem utazhat Betlehembe, hogy részt vegyen a karácsonyi misén. Az izraeli hadsereg már tavaly sem engedte ki őt Rámalláhból.