ETA-vezető francia börtönből szökött meg

Vágólapra másolva!
Megszökött a francia rendőrség őrizetéből az ETA baszk szeparatista szervezet egyik legfőbb vezetője, s emiatt felfüggesztették állásából a délnyugat-franciaországi Bayonne öt rendőrét, köztük egy felügyelőt.
Vágólapra másolva!

Ibon Fernández Iradit, alias "Suspert" még a múlt csütörtökön vették őrizetbe a francia hatóságok, ám fogsága nem tartott sokáig: vasárnapra virradó éjjel sikerült elmenekülnie a bayonne-i rendőrkapitányság cellájának egy kis tetőnyílásán keresztül. A vizsgálat alapján igen súlyos hanyagságban elmarasztalt rendőrök felfüggesztését maga Nicolas Sarkozy belügyminiszter rendelte el.

A körülbelül 30 éves szökevény a spanyol titkosszolgálat szerint az ETA "logisztikai kommandóinak legfelső vezetője", más madridi források pedig a szeparatista szervezet legfőbb katonai irányítójának tartják.

José María Michavila spanyol igazságügy-miniszter hétfőn úgy fogalmazott, hogy Susper sajnálatos szökése nem homályosítja el a spanyol és a francia kormány kapcsolatának nagyszerű eredményeit a terrorizmus elleni harcban. A madridi képviselőházban újságírókhoz szólva azt hangsúlyozta, hogy idén közel ötven ETA-tagot fogtak el Franciaországban, s a jogállam erejének és a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően az ETA szorultabb helyzetben van, mint valaha. Michavila elmondta még: Nicholas Sarkozy biztosította spanyol kollégáját, Angel Acebest, hogy a francia hatóságok minden eszközt be fognak vetni, hogy megtalálják a szökevényt.