Fleischer: Washington diplomáciai úton marad

Vágólapra másolva!
A Fehér Ház szóvivője szerint az Egyesült Államok a diplomácia útján marad, de ha ez nem vezet eredményre, akkor egy koalíciót vezetve erővel fogja Irakot lefegyverezni. "Az Egyesült Államok továbbra is együttműködik szövetségeseivel, konzultációkat folytat velük, de a cél nem lehet kétséges.
Vágólapra másolva!

Szaddám Huszein vagy teljesíti vállalt kötelezettségeit, s tömegpusztító fegyvereitől megválva bebizonyítja a világnak, hogy őszintén a békét akarja, vagy pedig az Egyesült Államok fogja őt egy koalíciót vezetve lefegyverezni" - hangsúlyozta pénteken Ari Fleischer szóvivő.

Az amerikai kormány tisztségviselői pénteken jelezték, hogy segíteni fogják az ENSZ fegyverzetellenőreinek iraki munkáját, s az eddiginél több hírszerzési adatot és értesülést fognak megosztani velük. Az Egyesült Államok közben folytatja az előkészületeket az Irak elleni háborúra. A napokban 50 ezer katonát értesítenek arról, hogy januárban a Perzsa-öböl térségébe vezényelhetik őket. Velük együtt a térségbeli katonai erők létszáma 110 ezerre nő.

A Pentagon terve összesen 250 ezer amerikai és szövetséges katona felfejlődésével számol. Sajtóhírek szerint London 40 ezer katonát küld a térségbe.