Montenegró: bojkottálják az elnökválasztást

Vágólapra másolva!
A legnagyobb montenegrói ellenzéki párt, a Szocialista Néppárt (SNP) a jövő hét végén esedékes köztársaságielnök-választás bojkottjára szólítja híveit.
Vágólapra másolva!

Dragan Koprivica, az SNP szóvivője közölte, hogy a párt végrehajtó bizottsága pénteki ülésén úgy döntött, felszólítja az SNP híveit és szavazóit, hogy ne menjenek el szavazni a december 22-i választáson. A szóvivő szerint akár a részvétel, akár az érvénytelen szavazat leadása a legnagyobb kormánypárt, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) malmára hajtaná a vizet, mert ezzel összejönne a választás érvényességéhez szükséges részvételi arány.

A távolmaradás másik oka azt, hogy sem az SNP, sem az Együtt a Változásokért ellenzéki koalíció másik két pártja nem állított jelöltet, és a tucatnyi elnökjelölt között nincs olyan, akit támogatni tudna. Elkerülendő a választási csalást a választási bizottságokban jelen lesznek az SNP képviselői - mondta a szóvivő.

Az SNP már december elején döntött arról, hogy nem állít elnökjelöltet, de csak most határozott úgy, hogy "aktív bojkottra" szólítja híveit, amivel még inkább csökkenti annak az esélyét, hogy érvényes lesz az elnökválasztás. A Központ a Demokráciáért és Emberi Jogokért (CEDEM) nevű podgoricai intézet szerdán - vagyis még a bojkottfelhívás előtt - közzétette felmérését, amely szerint a részvételi arány 46 százalékos lesz, vagyis elmarad az érvényességhez szükséges ötvenszázalékos küszöbtől.

Ha mégis érvényes lenne a választás, akkor a kormánykoalíció jelöltje, Filip Vujanovic parlamenti elnök, leköszönő kormányfő nagy fölénnyel győzné le a nyilvánosság előtt alig ismert tizenegy vetélytársát.