Hiányos az iraki ENSZ-jelentés

Vágólapra másolva!
Amerikai és ENSZ-diplomaták első értékelései szerint Irak a fegyverkezési programjairól szóló jelentésében hiányosan számolt be az ország vegyi és biológiai harci eszközeiről.
Vágólapra másolva!

A magukat megnevezni nem kívánó illetékesek úgy vélekednek, hogy a 12 ezer oldalas dokumentumban nincs szó arról, hová tűnt az ENSZ-ellenőrök előző, 1998-as látogatása után 550 mustárgázzal töltött akna, valamint 150 biológiai bomba. A jelentés nem felel arra a kérdésre sem, hogy miért akart Irak az elmúlt években nukleáris anyagokat és technológiát beszerezni.

Egy ENSZ-diplomata szerint a jelentés majdnem megegyezik azzal, amelyet Irak 1996-ban adott a világszervezetnek. Szíria pénteken hivatalosan tiltakozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa soros elnökének ama döntése ellen, hogy az Egyesült Államoknak lehetővé tette, hogy elsőként tegye rá a kezét az iraki jelentés egyetlen teljes eredeti példányára.

Mikhail Wehbe szíriai ENSZ-nagykövet szerint ez Alfonso Valdivieso kolumbiai nagykövet személyes döntése volt, amellyel megsértette a BT eljárási rendjét. A szíriai képviselő levelében tiltakozott az ellen is, hogy csak egyes tagállamok juthatnak hozzá a jelentés teljes szövegéhez, és hangsúlyozta: "ez nem jogosítja fel őket arra, hogy különösen kényes részleteket különleges célokra használjanak fel".