Még több száz objektumot ellenőriznek Irakban

Vágólapra másolva!
Több száz objektumot keresnek fel a következő hetekben az ENSZ Irakban dolgozó fegyverzetellenőrei. Az eddigi kutatások során ugyan nem találtak fegyvergyártása utaló bizonyítékot, azonban egy neve elhallgatását kérő ENSZ-tisztviselő szerint vannak olyan leleteik, amelyek később értékesek lehetnek. Közben amerikai lapok egy amerikai kormányzatnak készített jelentésre utalva azt írták, VX ideggázhoz jutottak iszlám szélsőségesek. Egy iraki főtiszt cáfolta, és nevetségesnek nevezte ezt a hírt.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Irakban dolgozó fegyverzetellenőrei nem találtak fegyvergyártásra utaló tevékenység nyomait abban a Bagdadtól északra lévő ipari létesítményben, ahol Irak korábban atombombák készítéséhez halmozott fel anyagokat - közölte az ENSZ illetékes ügynöksége, a szerdai ellenőrzések után.

A vizsgálódások e hét közepétől sűrűsödnek, mert az ellenőrök újabb olyan létesítményekről szereztek tudomást - egyebek között az iraki hatóságok ENSZ-nek átadott 12 ezer oldalas jelentéséből -, amelyeket ellenőrizni kívánnak. A következő pár hónap folyamán több száz létesítményt keresnek fel az ellenőrök. A gyanú szerint ezek kettős szerepet töltenek be, s fegyverkezésre használható termékeket vagy berendezéseket is gyártanak. Csütörtökön újabb hat helyszínre szálltak ki az ellenőrök csoportjai, összesen közel hetven szakértő.

Gyógyszergyárakat, kilövőhelyeket és atomerőműveket is ellenőriztek

A kicsit több mint két hete kezdett ellenőrzések során ellátogattak a Bagdadtól 40 kilométerre északra fekvő Tarmija kutatási központjába, ahol a nyolcvanas években a szakértők azzal kísérleteztek, hogy bonyolult eljárással - elektromágneses izotópos kiválasztással - atombombában alkalmazhatóra dúsítsák az urániumot. A program nem sikerült, Irak más helyütt más módszerekre tért át - szintén sikertelenül. Az intézmény egy részét az ENSZ szakemberei az 1991-es öbölháború után lerombolták, másik részét 1998-ig ellenőrzésük alatt tartották.

Az elmúlt négy évben azonban nem volt módjuk ellenőrizni a létesítményt, ezért újra ellátogattak oda, de nem találtak nukleáris tevékenység folytatására vagy kezdeményezésére utaló jeleket. Egy neve elhallgatását kérő ENSZ-tisztviselő azt mondta, mindez nem jelenti azt, hogy egyáltalán semmit nem találtak: az összegyűjtött apróbb leletek később, más helyeken találtakkal együtt értékesnek bizonyulhatnak.

Csütörtökön folytatódott a vizsgálat a fővárostól 20 kilométerre délre található Tuvaita atomerőműben is, ahol 1991 előtt irányították az iraki nukleáris programot. Az erőművet 1991-ben jelentős részben lebombázták. Befejezték az ellenőrzést a Bagdadtól 400 kilométerre, a szíriai határ közelében fekvő al-Kaim uránbányájában és foszfátüzemében is, ahol a gyanú szerint urándúsítással is foglalkoznak.

Az ellenőrök jártak egy délnyugat-bagdadi fémöntőüzembe, egy volt gyógyszergyárban Bagdadtól 60 kilométerre délkeletre, a fővárostól 30 kilométerre északnyugatra fekvő Ibn Szína atomerőműbe, illetve egy rakétakísérletekhez is használható kilövőhelyre a 120 kilométerre északnyugatra található Ramadiban. Új helyszín volt csütörtökön a Bagdadtól 40 kilométerre délre lévő Dzsurf Sakr egy ipartelepe és egy bizonyos al-Rasid gyár, amelynek a pontos hollétét egyelőre nem árulták el.

Vegyi fegyver iszlám szélsőségesek kezében

A The Washington Post amerikai napilap szerint a Bush-kormányzat hiteles jelentést kapott arról, hogy az al-Kaida terrorszervezethez kötődő iszlám szélsőségesek a múlt hónapban vegyi fegyverhez jutottak Irakban. Szakértők elemzése szerint egyebek közt VX ideggázról van szó, s a szállítmány állítólag Törökországon is keresztülment. A lap úgy értesült, hogy a művelet érintette a libanoni központú Aszbat al-Anszar szélsőséges szunnita csoportot is, amely nemrég megtelepedett Irak északi részében. Ha az értesülés igaznak bizonyul, ez lehet az eddigi legegyértelműbb bizonyíték annak az amerikai vádnak az alátámasztására, hogy az al-Kaida segítséget kap Irakban.

Irak ugyanakkor csütörtökön cáfolta a hírt, amely szerint ideggázhoz juttatott volna az al-Kaida terrorista szervezettel kapcsolatban álló szélsőséges elemeket. Hosszam Mohammed Amin iraki tábornok bagdadi sajtóértekezletén nevetségesnek minősítette a The Washington Post aznapi hírét. "Nevetséges dolog, hogy ilyet feltételez rólunk az amerikai kormány. Jól tudják, hogy nincsenek a birtokunkban tiltott vegyületek" - jelentette ki.

Amin az az iraki főtiszt, aki közvetlen kapcsolatban áll az Irakban tömegpusztító fegyverek után kutató ENSZ-ellenőrökkel. Szavai szerint Bagdad megszokta már, hogy efféle jelentéseket hall Irak ellenségeitől, az amerikai, a brit vagy az izraeli titkosszolgálattól.

Irak csütörtökön elítélte a Katar és az Egyesült Államok között szerdán aláírt katonai megállapodást. Az egyezmény hivatalossá teszi az amerikai jelenlétet a térségben, és bár az amerikai álláspont szerint nincs összefüggésben Irakkal, Bagdad - hivatalos sajtón keresztül - úgy vélte, aláírása azt szolgálja, hogy az amerikaiak hosszú távon a térségben maradjanak.

A The Wall Street Journal napilap szerdai számában egy közvélemény-kutatást idézett, amely szerint jelenleg az amerikaiak 59 százaléka támogat egy esetleges amerikai katonai beavatkozást Irakban, bár 55 százalék szerint egy ilyen hadművelet növelné az egyesült államokbeli merényletek veszélyét.