Börtönben bújtatják a palesztin fegyvercsempészt

Vágólapra másolva!
Mégsem engedik szabadon Fuad as-Subakit, Jasszer Arafat palesztin vezető közeli munkatársát, akit azért börtönöztek be, mert feltehetően érintett volt egy januárban leleplezett fegyvercsempészési ügyben.
Vágólapra másolva!

A férfit öt társával együtt májusban vették őrizetbe annak a megállapodásnak a nyomán, amely véget vetett a rámalláhi palesztin főhadiszállás ostromának. Fuad as-Subaki szabadon engedését azért rendelte el a bíróság, mert nem volt bizonyíték arra, hogy köze lett volna a fegyvercsempészési ügyhöz.

Egy névtelenséget kérő magas rangú palesztin tisztségviselő az AFP-nek kijelentette, hogy as-Subakinak azért kell börtönben maradni, mert az izraeliek megölhetik vagy letartóztathatják. Az idézett palesztin tisztségviselő azt is megjegyezte, hogy as-Subakit politikai okokból tartóztatták le.

Avi Pazner izraeli kormányszóvivő a bíróság döntése után arra figyelmeztetett, hogy as-Subaki szabadon engedése nemzetközi megállapodásokat sértene, s jogalapot biztosítana a zsidó államnak, hogy elfogja és saját őrizetébe helyezze.