Lázadnak a német TB-orvosok

Vágólapra másolva!
Ulla Schmidt német egészségügyi miniszter szerint, "az orvos-sztrájk lekerült a napirendről", míg a biztosított betegeket kezelő orvosok (TB-orvosok) szervezetének vezetője Manfred Richter-Reichhelm hétfőn, miután találkozott Schmidttel, úgy nyilatkozott, hogy kitart felhívása mellett: az orvosok csak az előírások szerint cselekedjenek, azon felül ne tegyenek semmit.
Vágólapra másolva!

A "háború" az egészségügyi tárca vezetője és a német orvostársadalom között az után robbant ki, hogy a Berlinben kormányzó szociáldemokrata-környezetvédő koalíció (SPD/Zöldek) az államilag szabályozott rendszer keretében működő egészségbiztosítóknál kimutatott több milliárd eurós hiány betömésére takarékossági intézkedésekre készül, mint hangoztatják: konszolidálásra egy elkövetkezendő reform jegyében. Ennek keretében például 2003-ban az orvosi honoráriumokat a 2002-es szinten befagyasztanák.

Az egészségügyi reform során a koalíció az orvos-funkcionáriusok hatalmát is vissza kívánja szorítani. Ezt követően adta ki a TB-orvosok szervezetének vezetője a "betegkezelés csak előírások szerint" felhívást, ami a gyakorlatban egyebek között azt jelentené, hogy a nem sürgős esetek kezelését elhalasztanák, ha kimerült a keret, várólistákat állítanának össze, az orvosok "költségkímélő" orvosságokat írnának fel.

Richter-Reichhelm hétfőn úgy nyilatkozott, hogy kitart felhívása mellett, bár Schmidtnek megígérte: az állampolgárok szükséges ellátását biztosítják. Schmidt arra hívta fel a TB-orvosok figyelmét, hogy a törvényi előírások nem hagynak játékteret az ellátás korlátozására, bármilyen formában történjen is az.

Jörg-Dietrich Hoppe, az orvosi kamara elnöke szolidaritásáról biztosította a TB-orvosokat, s a Berliner Zeitungnak nyilatkozva kijelentette: "Amennyiben Ulla Schmidt a problémákat az orvosok, az asszisztensek, az ápolónők bőrére játszva kívánja megoldani, adott esetben az egész egészségügyi rendszert megbénítjuk. A TB-orvosok nincsenek egyedül. Az egész orvostársadalom mellettük van."