Harmadik lett az MKP a szlovák önkormányzati választáson

Vágólapra másolva!
A választójoggal bíró szlovákiai polgároknak csupán a fele - 49,51 százalék - tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a hét végi önkormányzati választásokon, ahol a Magyar Koalíció Pártja (MKP) eddigi jó pozícióit megőrizve 224 polgármesteri széket önállóan, szerzett meg, további tízbe pedig többpárti koalíciós kötelékben ültethet embert.
Vágólapra másolva!

A rendszerváltás óta ez volt a legalacsonyabb részvételi arányú önkormányzati választás Szlovákiában. A városi rangú településeken csak 36,33, a falvakban 66,94 százalékos volt a részvétel. A legalacsonyabb részvételt Pozsonyban (27,38) és Kassán (26,68) jegyezték.

A polgármesteri posztokért küzdő 236 pártkoalíció és önálló párt jelöltje, valamint függetlenek száma összesen 8600 volt. Közülük a legtöbb posztot (32,7 százalék) a függetlenek szerezték meg. A második helyre (12,7 százalékkal) a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért - Néppárt (HZDS-LS) került, azzal együtt, hogy olyan fontos bástyáikat veszítették el, mint Trencsén vagy a pártvezér szülőfaluja, Ladomerská Vieska (Garamladomér), ahol Meciar öccse a 70 százalékos részvétel ellenére is a legkeveseb szavazatot kapta, és nála még a saját felesége, Meciar sógornője is jobban végzett: mindkettőjüket a szlovák kormánypártok koalíciós szövetségének jelöltje körözte le.

A nyolcszázalékos eredményével harmadik helyen végzett Magyar Koalíció Pártja néhány helyen a jövőben ugyan nem állíthat polgármestert, addig más helyeken új pozíciókat szerzett, vagy az egy-két időszakkal korábbiakat szerezte vissza, így 224 polgármesteri székbe önálló emberét, további tízbe pedig koalíciós szövetségben indított jelöltjét ülteti. Az MKP önkormányzati képviselőinek száma azonban az új megbízatási ciklusban lényegesen kevesebb lesz, mert az időközben módosult törvény értelmében az új képviselőtestületek már "karcsúbbak" lesznek. Míg a magyar pártot eddig összesen 3767 ember képviselte az önkormányzati testületekben, számuk a jövőben már csak 2020 lesz.

Figyelemre méltó, hogy az elsőként végzett függetlenek után az ellenzéki HZDS-LS a második, a kormánypárti MKP pedig a harmadik lett, de mindegyik szlovák kormánypárt és ellenzéki erő ennél szerényebb eredményt ért el. Ezt kommentálva az MKP elnöke, Bugár Béla vasárnap este az MTI-nek azt mondta: Ez is bizonyítja, hogy az MKP nem hiába fektet nagy súlyt az önkormányzatiságra. Mindig is azt mondtuk, hogy az igazi polgári társadalom alapját az önkormányzatok jelentik. Szerintem ennél is jobb eredményt érhettük volna el akkor, ha néhány helyen nem a túlzott önbizalom győzött volna az észérvek felett - utalt Bugár azokra a magyar nemzetiségű jelöltekre, akik függetlenként, vagy más pártok színeiben reméltek maguknak jobb esélyeket, ezért nem az MKP listáján indultak.