Eredménytelen a megismételt szerbiai elnökválasztás

Vágólapra másolva!
Szinte biztos, hogy Szerbiában  eredménytelen lett a vasárnapi megismételt elnökválasztás is: egy órával a szavazófülkék zárása előtt a részvételi arány csak 41,6 százalékos volt. A választást felügyelő, Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) nevű szervezet szerint a választás komolyabb szabálytalanságok nélkül zajlott le. 
Vágólapra másolva!

A részvételi arány a nap folyamán mindvégig hajszálnyival alacsonyabb volt, mint a legutóbbi sikertelen választás második, érvénytelen fordulójában. A szavazóhelyiségek zárása előtt egy órával, 19 órakor 41,6 százalékos volt a részvétel, míg két hónappal ezelőtt, október 13-án erre az időpontra a választópolgárok 42 százaléka adta le voksát.

A legesélyesebb jelölt, Vojislav Kostunica jugoszláv államfő úgy nyilatkozott, hogy az érvénytelen szavazásnak elsősorban a rendezetlen választói névjegyzék az oka. Szerinte a kudarc előrevetíti az előrehozott parlamenti választást. "Szerbiában mindenki tudja, hogy miért fontos a választás, de a polgárok azzal is tisztában vannak, hogy a szerb kormány miért bizonygatja az ellenkezőjét, és a nemzetközi közösség miért győzködi őket arról, hogy a kormánynak nincs igaza" - hangoztatta Kostunica.

Zoran Djindjic szerb kormányfő szerint a választási kudarc miatt nem bukik meg a kormánya. Úgy látja, hogy az ország megítélése szempontjából "nem lett volna rossz" ha érvényes lett volna az elnökválasztás. Djindjic szerint a kudarcért kizárólag Kostunicát és tanácsadóit terheli a felelősség, s nem a kormányt, kormányzó pártszövetség (DOS), vagy pártját, a Demokrata Pártot. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a DOS kész volt a megegyezésre Kostunicával.

Viszonylag alacsony volt a részvétel a Vajdaságban: egy órával a zárás előtt a szavazópolgárok 39,6 százaléka szavazott. Nagyon alacsony volt a részvétel a magyarok lakta városokban - Magyarkanizsán, Zentán, Szabadkán -, ahol az előző, sikertelen választáson országos szinten is a legtöbben szavaztak. Akkor a magyarság Miroljub Labus jugoszláv miniszterelnök-helyettesre adta voksát, aki ezúttal nem indult.

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy Kostunica és pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) rossz vajdasági politikája oka az alacsony részvételnek. Kasza arra figyelmeztetett, hogy nem szabad "elhanyagolni" a Vajdaságot és a nemzeti kisebbségeket.