Szlovákiai nem a kedvezménytörvényre

Vágólapra másolva!
A kedvezménytörvényt elutasító Mikulás Dzurinda álláspontjával egybehangzóan nyilatkozott hétfőn esedékes hivatalos budapesti látogatása előtt Pavol Hrusovsky, a szlovák parlament kereszténydemokrata házelnöke.
Vágólapra másolva!

Hrusovsky kiállt a magyar jogszabály szlovákiai alkalmazását ellenző vélemények mellett. A kedvezménytörvény ellenében tavasszal ellentörvényt indítványozó Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke Szlovákia "függetlensége és önállósága" védelmezésének szükségességére hivatkozott elutasító álláspontját kifejtve. Ahogy Mikulás Dzurinda kormányfő, ő is hozzátette, hogy a szlovákia magyarság kulturáját és oktatását illető támogatás elfogadásától nem zárkózik el, de annak folyosítása szerinte is csak szigorú szabályok, kétoldalú egyezségek nyomán történhet, amiről készek tárgyalni.

A szlovák közszolgálati televízió vitaműsorában a házelnök jelezte: vendéglátójával, Szili Katalinnal, a Magyar Országgyűlés elnökével is ebben a szellemben folytat majd megbeszéléseket, de a magyar-szlovák viszonyban kialakult "kemény félreértések" folytatását nem tartja kívánatosnak.

Hrusovsky szerint a szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem önhibájából, hanem Budapest hibájából keveredett a vitába.

Ugyanebben a műsorban Bugár Béla, az MKP elnöke, a szlovák parlament alelnöke azt mondta: pártja nem belekeveredett az ügybe, hanem a Mikulás Dzurindával létrejött megállapodás nyomán lett részese a folyamatnak. Sajnos, az addig ismert szlovák elvárásokhoz igazodó módosítások méltánylása után a szlovák kormányfő kategorikusan és teljes egészében elvetette a módosítás előtt álló magyar jogszabályt. Ez a körülmény "bizalmi csorbát" ejtett a szlovák kormánykoalíción - mondta a Mikulás Dzurinda és Medgyessy Péter további tárgyalásait sürgető Bugár. Közölte: pártja semiképpen sem szeretné, ha az integráció folyamatában a két ország perben állna. Annak pedig végképp nem örülne, ha a kedvezménytörvény ellenében a szlovákiai magyarokat sújtó ellentörvény születne, ami miatt az MKP talán kilépne a kormányból.