Vágólapra másolva!
Szlovéniában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója. A november 10-én tartott első fordulóban első helyen végzett Janez Drnovsek jelenlegi kormányfő, a Szlovénia Liberális Demokráciája (LDS) párt jelöltje ugyanis nem tudta megszerezni a szavazatok 50 százalékát.
Vágólapra másolva!

A liberális demokrata Janez Drnovsek az első fordulóban 45 százalékos eredményt ért el a második helyezett Barbara Brezigar ügyésznővel szemben, aki 31 százalékos támogatottságot tudott felmutatni. A választások második fordulójában az 52 esztendős Drnovsek az esélyes. A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint este hét órakor zárják, az első eredményekre 21 órától lehet számítani.

A szlovén alkotmány szerint egy elnök legfeljebb két államfői ciklust tölthet ki, ezért kell a jelenlegi elnöknek, a 61 éves Milan Kucannak búcsúznia. Az államfő Janez Drnovseket támogatja. Az elnök nem régiben azt nyilatkozta, hogy a kormányfő tapasztalatai sokat számíthatnak majd az ország jövője szempontjából.