Hamis lehet a legutóbbi bin Laden-felvétel

Vágólapra másolva!
Svájci kutatók szerint hamis a legutóbbi bin Laden-szalag. A terroristavezérnek tulajdonított felvételt húsz korábbi hangmintával hasonlították össze és nem találtak egyezést. A hangszalagot november elején mutatta be az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
Vágólapra másolva!

Svájci szakemberek 95 százalékos biztonsággal állítják, hogy nem Oszama bin Laden hangja van a legutóbb nyilvánosságra került terroristavezérnek tulajdonított hangfelvételen. A szalagok megvizsgálására a Lausanne-i székhelyű mesterséges intelligenciával foglalkozó Dalle Molle Intézetet kérte fel a France 2 televíziós csatorna.

A vizsgálat eredményét az intézet igazgatója jelentette be. Herve Bourlard elmondta, hogy a szalagot húsz korábbi szintén bin Ladennek tulajdonított felvétellel hasonlították össze. Rgyik kollégája szerint a szalag készítője valószínűleg egy csaló. A svájciak kijelentették, hogy az összehasonlításhoz használt módszer megbízható és a kérdéses felvételen található hang nem egyezett a korábbiakkal.

Korábban az Egyesült Államok titkosszolgálatának szakemberei azt közölték, hogy a november 12-én az al-Dzsazíra tévében bemutatott hangfelvételen majdnem biztos, hogy bin Laden hangja szerepelt.

A szalagon megszólaló személy magasztalta a nyugat-ellenes támadásokat, így a Balin történt robbantást, egy amerikai katona megölését Kuvaitban, a francia tankhajó elleni merényletet a jemeni partoknál és a moszkvai csecsen túszejtést. A beszélő emellett New York és Washington elleni támadásokról szólt, és utalt a szeptember 11-i New York-i merényletre.

A szalag - amennyiben valóban bin Ladentől származott - a terroristavezér létének egyetlen bizonyítéka közel egy éve. Utoljára tavaly decemberben azonosították bin Laden hangját egy rádióüzenetben az afganisztáni Tora-Bora barlangrendszereinek ostroma alatt.