Haider ellen szervezkednek az FPÖ-ben

Vágólapra másolva!
Palotaforradalom készülődik a választásokon súlyos kudarcot szenvedett Osztrák Szabadságpártban (FPÖ) a vezér Jörg Haider, valamint azon erősen jobboldali erők ellen, amelyek előidézték Susanne Riess-Passer pártelnök-alkancellár és miniszterei lemondását és ezzel a koalíció széthullását.
Vágólapra másolva!

A Die Presse című konzervatív és a Der Standard című liberális lap pénteken egybehangzóan azt az értesülést közölte, hogy a december 8-ra összehívott pártkongresszuson Haider színrelépése óta első ízben ellenjelölt is indul a - jelenleg Herbert Haupt által betöltött - pártelnöki tisztségért Norbert Gugerbauer személyében.

Ezen kívül az FPÖ-ben aláírásokat gyűjtenek egy kiáltványhoz, amely egyebek között a párton belül nyílt vitát és beleszólási jogot követel, a vita elutasítását a személyi kultusz módszerének bélyegzi, új kezdet, továbbá az FPÖ-nek hátat fordító több százezer választó akaratának teljesítése mellett emel szót.

Gugerbauer egyáltalán nem ismeretlen személyiség: ő volt annak a puccsnak az egyik előkészítője, amellyel Haider elnökké lett a pártban, később azonban eltávolodott a vezértől, amiért az a szélsőjobb egyik ismert alakjával találkozott. Egy ideig látszatra még fennmaradt a jó viszony, amikor azonban Haidernek a (náci) harmadik birodalom foglalkoztatáspolitikáját magasztaló kijelentése miatt le kellett mondani tartományi elöljárói tisztségéről, Gugerbauer akkori frakcióvezető helyét foglalta el, az utóbbi pedig távozott a politikából.

A jólmenő bécsi ügyvéd, aki az FPÖ liberálisabb áramlatához tartozik, egyelőre csupán annyit mondott, hogy nem kíván pártelnök lenni, hanem csapatban gondolkodik.

A Die Presse című lap ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a Herbert Haupt pártelnök és Gugerbauer között nyíló front hamis alternatíva, hiszen a fő veszélyt Jörg Haider ámokfutásai jelentik. Az FPÖ ugyanis csak akkor válhat kormányképessé, ha hitelesen el tudja magát határolni Haidertől.

A Der Standard arról elmélkedik, hogy a szabadságpárt esetleg felidézheti egykori nemzeti liberális elveit, mostanra azonban már elég nehéz ehhez személyiségeket találni a pártban, amelyet a liberálisok Haider uralma alatt tömegesen hagytak el.

Az FPÖ lázadó kis funkcionáriusainak politikai érzéke jól működik: a legújabb reprezentatív felmérés szerint az osztrákok 80 százaléka elsősorban Haider személyében látja az FPÖ kudarcának okát, s az FPÖ hívei is hasonlóan vélekednek. Közel 70 százalék üdvözölné Haider teljes visszavonulását a politikából és közel ugyanennyien látják úgy, hogy ez az FPÖ számára előnyös lenne.

A tekintélyes IMAS közvélemény-kutató intézet felméréséből az is kiderült: 43 százalék a nagykoalíciót - a győztes Osztrák Néppárt és az Osztrák Szociáldemokrata Párt közös kormányzását - támogatná, s mintegy 17 százalékra tehető azok száma, akik az eddigi néppárti-szabadságpárti koalíció fennmaradása mellett foglaltak állást.