Szakértői egyeztetés a Gozsdu-örökségről

Vágólapra másolva!
Magyar és román szakértők csütörtökön áttekintették Gozsdu Manó hagyatéka ügyének jogi-történeti hátterét és megállapodtak arról, hogy a közeljövőben újabb tárgyalási fordulót tartanak Bukarestben - tájékoztatott a Külügyminisztérium a román féllel egyeztetett közleményében.
Vágólapra másolva!

A közlés szerint a szakértői egyeztetésre a két kormányfő szeptemberi megállapodásának megfelelően került sor. - A részletekbe menő megbeszélésen kitűnt, hogy a felek ezúttal is eltérően ítélik meg a kérdést; megállapodtak arról, hogy egymás érvanyagát ismételten megvizsgálják és a közeljövőben újabb tárgyalási fordulót tartanak, ezúttal Bukarestben - olvasható a közleményben.

A külügyi közlemény kitér arra: a szakértők egyetértettek abban, hogy Gozsdu Manó, aki egyaránt szem előtt tartotta a magyar és a román nép érdekeit, mindkét ország számára példaképül szolgál. - Gozsdu Manó szellemi öröksége méltó arra, hogy megörökítsék az utókor számára, a magyar és román szellemiség közötti összekötő kapocs szerepében - zárul a közlemény.