Hat kenyai és három izraeli halt meg Kenyában

Vágólapra másolva!
Hat kenyai és három izraeli halt meg a kenyai szállodánál történt merényletben - írja a Jerusalem Post. A hotel megtámadásával egyidőben rakétatámadás ért egy izraeli gépet, ami felszállni készült a kenyai Mombasa városból. A több mint 200 utassal felszálló gépet nem találta el a rakéta, ezért folytatta az útját Izrael felé. A kenyai izraeli nagykövet szerint az al-Kaida terrorszervezet áll a támadás mögött.
Vágólapra másolva!

A Jerusalem Post jelentése szerint hat kenyai és három izraeli halt meg, és hetvenen megsérültek abban az izraeli tulajdonú kenyai hotelben, amit bombatámadás ért ma hajnalban. A halottak között két izraeli gyerek is van. Az épület szinte megsemmisült. A szálloda izraeli tulajdonban van, és gyakran szállnak itt meg izraeli turisták.

A szállodát állítólag úgy érte a robbanás, hogy egy autó hajtott neki, és felrobbant, amikor elérte az előcsarnokát. A robbanással egy időben két vagy három izraeli turistákkal teli busz tartott a hotel felé - mondta az izraeli külügyminisztérium szóvivője. A kenyai izraeli nagykövet szerint az al-Kaida terrorszervezet áll a támadás mögött.

A hotel ég, és hatalmas füst van a környéken - írja a CNN. A mentők a helyszínen vannak, és a város kórházába szállítják a sérülteket. A Jerusalem Post információi szerint a sérültek között gyerekek is vannak.

A hotel megtámadásával egyidőben rakétatámadás ért egy izraeli gépet, ami felszállni készült a kenyai Mombasa városból. A gépre két rakétát lőttek felszálláskor, de a rakéták célt tévesztettek. A gépen senki nem sérült meg. A pilóták látták a rakéták fényét, és felkészültek a kényszerleszállásra Nairobiban, de végül mégis úgy döntöttek, hogy folytatják útjukat Izrael felé.

Az izraeli El Al légitársaság újabb intézkedésig felfüggesztette a külföldi repülőterekről a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre induló összes járatának felszállását.

1998-ban Kenyában és a szomszédos Tanzániában szinte egyszerre robbant két autóba rejtett pokolgép az Egyesült Államok nagykövetségei előtt. A támadásoknak 219 halálos áldozata volt, köztük 12 amerikai állampolgár.