Hetven óvodást mérgeztek meg Kínában

Vágólapra másolva!
Egy óvoda tulajdonosa patkánymérget kevert a rivális intézményben felszolgált ebédhez hétfőn. A mérgezés miatt 70 gyermeket és két felnőttet szállítottak kórházba, szerencsére mindegyikük túlélte az esetet. A mérgezőt letartóztatták a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Kínában letartóztatták egy óvoda vezetőjét, aki a rendőrség gyanúja szerint megmérgezett hetven gyermeket és két tanárt egy rivális intézményben hétfőn. Huang Hu, 30 éves orvos állítólag patkánymérget kevert az óvodások ebédjébe a délkelet-kínai Vucsuan városában.

Huang októberben nyitotta meg saját óvodáját Vucsuanban, de felettébb féltékeny volt versenytársaira - írja a BBC. Az esetnek szerencsére nincs halálos áldozata, de a megmérgezett gyermekek közül sokan még kórházban vannak gyomorgörcsökkel és hányással.

Szeptemberben már történt hasonló eset Kínában, akkor egy étterem vendégeit mérgezte meg egy rivális cég tulajdonosa. A férfit halálra ítélték, és októberben ki is végezték. Abban a mérgezésben 38 ember vesztette életét. A két mérgező ugyanazt a patkányok irtására használt szert keverte bele az ételbe.

Az utóbbi 10 hónap alatt 5900 embert ért mérgezés az ázsiai országban, ám ők főleg bakteriális ételmérgezést szenvedtek, vagy az olcsó ipari sót használó menzákon és éttermekben váltak áldozatokká. A mérgezéses esetek száma így is 56 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írja a BBC kínai lapokra hivatkozva.