Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Magyarország nem tudott előnyös pozíciót elérni az EU-csatlakozásról folytatott eddigi tárgyalásokon, ezért a magyar mezőgazdasági termelőket, különösen a gazdákat komoly veszély fenyegeti.
Vágólapra másolva!

A volt miniszterelnök szerdán Brüsszelben nyilatkozott erről, miután az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportját alkotó Európai Néppárt (EPP) alelnökeként részt vett a párt nemrég megválasztott új elnökségének alakuló ülésén.

Mint mondta, nyilvánvalóvá vált, hogy ha 2003-ban a magyar mezőgazdasági termelők nem kapnak jelentős költségvetési támogatást, nem lesznek képesek megállni a helyüket a 2004-től kezdődő teljes európai versenyben. Ezért most összefogásra van szükség, s el kell érni, hogy a mezőgazdaságra szánt költségvetési összegek jelentős mértékben emelkedjenek - jelentette ki.

Orbán Viktor brüsszeli látogatása két másik országot is érintő európai körút része, amely arra szolgál, hogy befolyását latba vetve megpróbáljon kedvezőbb feltételeket kieszközölni Magyarország EU-csatlakozásához. Elsősorban azt szeretné elérni, hogy a taggá válást követően az ország a jelenleg ajánlottnál nagyobb mértékű uniós támogatásokat kapjon.