Bombával akartak eltéríteni egy olasz repülőt

Vágólapra másolva!
A repülőgépen lévő állítólagos bomba felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi az olasz légitársaság Párizsba tartó járatán. A középkorú férfi azt kiáltotta, hogy az al-Kaida terrorszervezet tagja, és a kezében lévő távirányítóval felrobbantja a gépet. A repülő végül Lyonban szállt le sértetlen utasokkal és személyzettel. A férfi, akinek nem ez volt ez első gépeltérítési kísérlete, megadta magát.
Vágólapra másolva!

Kora délután földet ért Lyonban az a 67 utast szállító repülőgép, amelyet egy olasz férfi próbált eltéríteni. Amikor a gép Svájc fölött járt, azt kiáltotta, hogy az al-Kaida terrorszervezet tagja, és a kezében lévő távirányítóval felrobbantja a gépet. Bement a pilótafülkébe, és azt követelte, hogy tegyék lehetővé, hogy újságírókkal beszélhessen. Korábbi hírekkel ellentétben az olasz fenyegetőnél nem volt fegyver.

A repülőgép eredetileg Párizsba tartott, de végül Lyonban szállt le, ahol a gépeltérítő feladta magát, ezután a rendőrség letartóztatta. A francia rendőrség szóvivője közölte: az incidens lezárult. Az utasok a lyoni reptéren elhagyhatták a gépet, sem az utasok, sem a gép személyzete nem sérült meg.

Skizofrén exrendőr volt a gépeltérítő/nagyvilag/20021127skizofren.html

Azóta kiderült, hogy a fegyveres fenyegető egy 30 éves olasz férfi, akit néhány évvel ezelőtt pszichiátriai klinikán kezeltek. Többször volt dolga a rendőrséggel, 1998-ban játék pisztollyal megpróbált eltéríteni egy bolognai vonatot, majd 1999 tavaszán komolyabb lépésre szánta el magát: az Air France Párizs és Marseille között közlekedő Airbusát térítette el, akkor is sikertelenül. Az Airbus utasait végül néhány óra múlva sértetlenül elengedte, megadta magát és akkor is sajtótájékoztatót szeretett volna tartani mint egy ismeretlen, de Európa egyesítésén fáradozó politikai párt képviselője.