Sertéspestis Romániában

Vágólapra másolva!
Romániában újabb sertéspestissel fertőzött állatot találtak a Bihar megyei Telegden. Szakemberek felügyelete alatt a tenyészet mind a 80 sertését levágták és elégették.
Vágólapra másolva!

A betegség múlt hét végén ütötte a fejét, de a Bihar megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetőjének állítása szerint tiltó rendeletet kapott a mezőgazdasági minisztériumtól, amely szerint nem nyilatkozhat az ügyről a sajtónak. Ugyanakkor a minisztérium szóvivője kijelentette, nincs tudomása ilyen tilalomról.

Ion Sorin Mitrea, a román Országos Állategészségügyi Hivatal igazgatója elismerte, hogy az idén Biharban hat helységből jeleztek sertéspestises megbetegedéseket, Telegden kívül Váradról, Margittáról, Céckéről, Papmezőről és Vasadról.

Az igazgató szerint a megbetegedéseknek elsősorban az az oka, hogy nem felelnek meg az állat-egészségügyi követelményeknek azok a piacok, melyeken a tenyésztők értékesítik állataikat. Romániában hat megyében, közöttük Biharban is tilos az állatok sertéspestis elleni oltása, és az EU-csatlakozásig ezt a tiltást az ország minden megyéjére ki kell terjeszteni.

Bihar megye 14 állatvásárhelye közül csak 9 rendelkezik egészségügyi engedéllyel. A vásárok jelenleg a sertéspestises megbetegedések miatt zárva tartanak.