Washington sem ad vízumot Lukasenkónak

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok pénteken bejelentette, hogy az európai uniós országok többségéhez hasonlóan Washington is meg fogja tagadni a beutazási engedélyt Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnöktől, tiltakozásul annak tekintélyuralmi kormányzási módszerei miatt.
Vágólapra másolva!

Philip Reeker amerikai külügyi szóvivő pénteken Washingtonban elmondta, a készülő intézkedés hatálya Lukasenko mellett a fehérorosz kormány legbefolyásosabb minisztereire kiterjed majd. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat elégedett az uniós tagállamok döntésével és osztja azok aggodalmait a minszki vezetés mindinkább önkényuralmi jelleget öltő vezetési módszerei miatt.

Tizennégy európai uniós tagország kedden jelentette be azon elhatározását, hogy a jövőben megtagadja a beutazási engedélyt Lukasenkótól, valamint a fehérorosz kormány több tagjától: a külügyi, a belügyi, az igazságügyi és a védelmi tárca vezetőjétől, valamint a fehérorosz állambiztonsági szolgálat és az elnöki hivatal vezetőitől.

Lukasenkot kitiltják Európából/nagyvilag/20021116lukasenkot.htmlA fehérorosz elnök nem mehet a NATO-csúcsra/nagyvilag/20021115afeherorosz.html

Az uniós tagállamok közül egyedül Portugália nem vezet be ilyen korlátozó intézkedést. Fehéroszország abszurdnak minősítette az uniós országok döntését. Az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európa Tanács és az Egyesült Államok már egy éve nyomást gyakorol a tavaly vitatott körülmények között újraválasztott Luksanko elnökre, hogy demokratikusabb módszerekkel kormányozza a szovjet utódállamot.