Egyre több és mérgezőbb olaj folyik a tartályhajóból

Vágólapra másolva!
Kétszer annyi olaj folyt ki a spanyol partoknál elsüllyedt Prestige tartályhajóból, mint amennyire számítottak. A kifolyt nehézolaj ráadásul jóval mérgezőbb, mint azt korábban feltételezték. Szakemberek elképzelhetőnek tartják azt is, hogy más tartályhajók kihasználják, hogy a szennyeződés miatt most észrevétlenül üríthetik a tengerbe olajmaradékukat. Ezt támasztja alá, hogy új, más színű olajfolt is megjelent a tengeren.
Vágólapra másolva!

Az El País című spanyol napilap a La Coruna kikötővárosban alakult válságstábra hivatkozva pénteken arról számolt be, hogy legkevesebb 20 ezer tonna nehézolaj került a tengerbe. Ez a mennyiség kétszer annyi, mint amennyit az eddig nyilvánosságra hivatalos adatok jeleztek. Ráadásul a kiáramlott nehézolaj mérgezőbb, mint korábban feltételezték: 2,58 százalékos arányban tartalmaz ként az Európában megszokott 1,0 százalékkal szemben. Az olajszennyeződés feltartóztatásában és megszüntetésében segítőket ezért fokozott óvatosságra intették.

A hajó elsüllyedése után a vihar újabb olajszőnyeget sodort Spanyolország veszélyeztetett északnyugati partvidékéhez. Az olajfolt mindössze fél kilométernyire lehet La Corunától. Egyelőre azonban nem világos, hogy valóban a kettétört és elmerült Prestige tartályhajóból származik-e, az újabb olajfolt ugyanis más színű. A szakemberek elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a már meglévő szennyeződést kihasználva egy másik tartályhajó a tengerbe eresztette olajmaradékát.

Az Atlanti-óceánban elsüllyedt Prestige-t a világ vezető olajtársasága, a texasi Exxon Mobil már korábban a teljesen elavult kategóriába sorolta - jelentette a vállalat szóvivőjét idézve pénteken a Berliner Zeitung című német újság. - Az 1990-es években kétszer tekintettük meg a hajót, és még csak fel sem merült, hogy átmenjen a rostán - közölte a szóvivő. A Prestige nem felelt meg az amerikai olajkonszern biztonsági követelményeinek.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet ezzel egy időben szigorúbb felelősségre vonási szabályokat követelt a tengeri hajózásban. A Berliner Zeitung szerint a szervezet azt ajánlotta, hogy olajszállítók hajókára esetén a jövőben a rakomány tulajdonosát vonják felelősségre. Christian Bassau, a Greenpeace hajózási szakértője úgy vélekedett: így növelni lehetne a rakomány tulajdonosára nehezedő nyomást, hogy még biztonságosabb hajókat béreljen a szállítmány célba juttatására. Jelenleg ugyanis a biztosítási kockázat a hajótulajdonost terheli.

A héten elmerült Prestige esetében a szállított nehézolaj a Crown Resources svájci nagykereskedelmi cég birtokában volt - mondta Bassau. A kereskedők és az olajkonszernek a múltban előszeretettel bérelték ki olcsó fuvarozó cégek elöregedett hajóit olajszállításra, hogy növelhessék hasznukat.

A kiömlött több ezer tonna olaj hatalmas természeti katasztrófával sújtja a tengert és a partvidéket. A partvidéket és az előtte húzódó szigeteket éppen pár hónappal ezelőtt nyilvánította nemzeti parkká a madridi kormány. A térség gazdag állatvilágának jelentős részére pusztulás vár.