Szerbia: bojkottálják az elnökválasztást

Vágólapra másolva!
Egyre csökken az esélye annak, hogy siker koronázza a december 8-án esedékes megismételt szerbiai elnökválasztást: egyre több kormánypárt dönt a választások bojkottja mellett, vagy éppen úgy határoz, hogy nem kívánja a szavazásra szólítani híveit.
Vágólapra másolva!

A kormányzó párttömörülésben, a DOS-ban részt vevő Szerbiai Kereszténydemokrata Párt (DHSS) szerdán bejelentette, hogy a választás bojkottjára szólítja híveit, mert egyik elnökjelölt sem száll síkra az önálló Szerbiáért.

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga azért bojkottálja a választást, mert - szerinte - egyik elnökjelöltnek sincsenek meg a köztársasági elnöki tisztséghez szükséges tulajdonságai, és eleve minden, ami radikális, nemzeti vagy jobboldali környezetből való, nem érdekli a pártot.

Valószínű, hogy Canak pártjának fő szövetségese, a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség sem fogja a vajdasági magyarság figyelmébe ajánlani egyik jelöltet sem. A VMSZ elnöksége november végén dönt erről. Nem kívánja az egyetlen demokratikus jelöltnek tekintett Vojislav Kostunica államfő támogatására szólítani híveit a kormányzó Vajdasági Koalíció sem.

Hasonló állásponton van a DOS legnagyobb pártja, a Zoran Djindjic szerb kormányfő vezette Demokrata Párt is. Djindjic nem szólítja ugyan bojkottra híveit, de egyik jelölt támogatására sem bátorítja őket. A DOS 17 tagszervezete közül legfeljebb 4-5 párt egyértelműen az államfő támogatására kéri szavazóit.

Szerbiai politikai elemzők véleménye szerint csodának kell történnie ahhoz, hogy sikeres legyen a december 8-i megismételt választást. Úgy látják, hogy mivel a Djindjic-féle reformtábor nem indított jelöltet, a részvételi arány nem éri el a szükséges 50 százalékot.

Zarko Korac, miniszterelnök-helyettes, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (SDP) társelnöke közölte a Nedeljni Telegraf című belgrádi hetilappal, hogy "esély sincs" a sikerre. A választások kudarcáért Kostunica lesz a felelős, mert nem volt hajlandó egyezséget kötni a DOS-al, nem fogadta el a pártszövetség közvetlen támogatását. Korac szerint az államfő téved, amikor azt hiszi, hogy csak azért kapja meg a demokrata érzelmű szavazók támogatását, mert Vojislav Seselj radikális pártvezér lesz a fő ellenfele a választáson.

Ismételhetnek a szerbiai választók/nagyvilag/20021013ismetelhetnek.html

Nagyon halvány reményt adhat Rodoljub Sabic szerbiai államigazgatási miniszter bejelentése, miszerint 14 hatósági ellenőr vizsgálja a sokat kifogásolt választói névjegyzéket. Sabic közölte a Politika című belgrádi napilappal, hogy az ellenőrök megvizsgálják 115 ezer 90 évesnél idősebb választópolgár nevét, különös tekintettel azokra az önkormányzatokra, ahol feltűnően magas a szavazásra jogosult polgárok száma.

Kostunica pártja szerint az előző választáson használt, 6,5 millió főt számláló lajstromban 500-600 ezer olyan szavazó neve szerepelt, aki már nincs az élők sorában, s ez ötven százalék alá szorította a részvételi arányt, vagyis érvénytelenítette a választást.