Szaúd-Arábia: al-Kaida-gyanúsítottak őrizetben

Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábiában a hatóságok az elmúlt hónapokban több mint száz olyan gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiről feltételezik, hogy kapcsolatban áll Oszama bin Laden terroristavezér al-Kaida hálózatával.
Vágólapra másolva!

Az arab nyelvű al-Dzsazíra televízióállomás Najef bin Abdel-Aziz hercegre, Szaúd-Arábia belügyminiszterére hivatkozva beszámolt róla, hogy valamennyi gyanúsított járt korábban Afganisztánban. A szaúdi uralkodóház az amerikai célpontok elleni tavaly szeptember 11-i terrortámadások után sokáig vitatta, hogy a királyságban nagyobb számú al-Kaida-tag lenne.

A New York-i és washingtoni célpontokat eltérített repülőgépekkel támadó 19 merénylő közül 15 szaúdi állampolgár volt. Az Egyesült Államok Oszama bin Ladent és az al-Kaidát vádolja a merényletek elkövetésével. Szaúd-arábiai tisztségviselők adatai szerint több tucat szaúdi állampolgár van azok között az al-Kaidához tartozó és tálib foglyok között is, akiket az Egyesült Államoknak a Kuba szigetén lévő guantánamói támaszpontján tartanak fogva.