Washington katonákat kér az iraki háborúhoz

Vágólapra másolva!
Az ENSZ fő fegyverellenőre, Hans Blix meggyőződése, hogy el lehet kerülni az Irak elleni csapást. Blix azt követően nyilatkozott, hogy két napon át tárgyalt Bagdadban. A megbeszélést a fegyverellenőr konstruktívnak nevezte. Közben Nagy-Britannia megkapta a felkérést Washingtontól, hogy küldjön katonákat egy esetleges Irak elleni katonai fellépéshez.
Vágólapra másolva!

Hans Blix szerint az iraki kormány együttműködést ígért a tárgyalásokon. Az ENSZ azt követeli, hogy Irak dokumentumokkal bizonyítsa, hogy nincs tömegpusztító fegyvere, ami pedig volt, azt megsemmisítette. A jelentést december 8-ig kell Bagdadnak elkészítenie.

Közben George Bush amerikai elnök a prágai NATO-csúcson arra kéri a szövetségeseket, hogy támogassák az esetleges irak elleni harcot.

Az ENSZ fegyverellenőre egy 27 fős csoport tagja, akik november 27-től folytatnak megfigyelést a térségben.

Irakról tárgyalt az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld és az ENSZ főtitkára, Kofi Annan is.

Közben Geoff Hoon brit védelmi miniszter szerint Nagy-Britannia megkapta a felkérést Washingtontól, hogy küldjön katonákat egy esetleges Irak elleni katonai fellépéshez. A védelmi minisztérium szerdai londoni sajtóértekezletén a tárca vezetője nem volt hajlandó részleteket elárulni az amerikai felkérésről, mondván: a brit parlament alsóházában az iraki válságról hétfőre tervezett vitában kívánja ismertetni azt. Közölte azonban, a hivatalos washingtoni kérés nem jelenti azt, hogy elkerülhetetlen egy Irak elleni háború.

Hoon egyúttal arra figyelmeztette az iraki vezetést, hogy az ország légi tilalmi övezeteiben járőröző brit és amerikai repülőgépek elleni támadások "hatással lesznek annak megítélésére", hogy Irak miként teljesíti az ENSZ határozataiban előírt kötelezettségeit.