Annan: Irak jogosan lő nyugati gépekre

Vágólapra másolva!
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint Irak nem sérti meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának két hete elfogadott 1441-es számú határozatát azzal, hogy tüzet nyit az ország légterében járőröző amerikai és brit harci gépekre.
Vágólapra másolva!

"Véleményem szerint a BT ezt nem tekintené a nemrég elfogadott határozatával ellentétesnek" - mondta Annan keddi koszovói látogatásával alkalmával újságíróknak nyilatkozva. A Tanjug szerint az ENSZ-főtitkár úgy vélekedett, hogy - az Egyesült Államok álláspontjával ellentétben - a Biztonsági Tanács többi tagja nem tekintené háborús oknak az iraki légvédelem válaszcsapásait.

Újabb légi akciók Irak ellen/nagyvilag/20021119ujabb.html

Az iraki légvédelem hétfőn ismét tüzet nyitott az észak-iraki repülési tilalmi övezetben járőröző amerikai és brit harci repülőgépekre. Bagdad szerint a harci gépek polgári célpontokat támadtak. Az Egyesült Államok az iraki légvédelmi ütegek tüzét az ENSZ BT 1441-es számú határozata megsértésének tekinti, s nem kizárt, hogy a testülethez fordul az ügyben.