Palesztin mészárlás Hebronban

Vágólapra másolva!
Palesztin fegyveresek péntek este egy vélhetően gondosan előkészített támadás során lelőttek tizenkét izraeli katonát és telepest Ciszjordániában, a megosztott Hebron városában. Harmincnál több személy megsebesült. A két támadót lelőtték az izraeli katonák. Izrael bejelentette, hogy beszünteti a párbeszédet a palesztinokkal.
Vágólapra másolva!

A támadók egy domb tetejéről nyitottak tüzet a Pátriárkák sírjának közelében vonuló menetre, a lövöldözés két részletben, összesen fél órán át tartott, de szórványosan még három órával a támadás után is folytatódott, nehezítve a mentést. Az áldozatok között egy közeli katonai őrhelyről érkező, illetve a közelben járőröző katonák is vannak, egy ezredes is megsebesült. Kórházi források szerint áldozatok száma szombat hajnalra tizenkettőre emelkedett, a komolyabban sebesülteké 15.

A halálos áldozatok között legalább három a telepes. A véres merényletért több sajtójelentés szerint az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet vállalta a felelősséget. A szervezet állítólag egyik magas rangú tagjának néhány nappal ezelőtti lelövését bosszulta meg a támadással.

A hebroni terrorakció öt nappal követte azt az észak-izraeli támadást, amelyben egy palesztin fegyveres lelőtt öt izraeli polgárt, köztük két pici gyermeket egy kibucban. Az a merénylet éles reakciót váltott ki az izraeli vezetésben, és megfigyelők szerint Ariel Saron kormányfő részéről most még határozottabb válasz várható.

A hebroni merénylet idején Saron nem volt hivatalában, de a támadás után azonnal értesítették annak részleteiről. Az izraeli külügyminisztérium mészárlásnak nevezte a támadást, és szóvivője leszögezte, hogy a térségben semmilyen politikai folyamat nem tud gyökeret verni addig, amíg a palesztin terroristák effajta akciókat hajtanak végre. Izrael egyelőre kizárja a párbeszéd minden formáját a palesztinokkal - adta értésre a szóvivő. Palesztin részről egyelőre hivatalosan nem reagáltak a történtekre.

A Gázai övezetben mindazonáltal több helyütt Dzsihád-hívek ünnepeltek az akció után. Hebron az elmúlt hetekben nyugodt volt, az izraeli hadsereg a múlt hónapban lényegében kivonult a város palesztinok lakta és korábban megszállt körzeteiből. Ez az egyetlen város a Jordán nyugati partján, ahol zsidók és palesztinok egymás között élnek, és a kilencvenes évek békehevületében fel is osztották az ellenőrzést területén annak megfelelően, hogy mely körzetben kik laktak.

A múltban - egészen 1929-től - Hebron gyakran volt arab-zsidó összecsapások véres színhelye. Jelenleg mintegy 450 zsidó telepes él a városban, szétszórva kisebb csoportokban, több mint 130 ezer palesztin gyűrűjében. Pénteken este az izraeli telepesek szinte kivétel nélkül imádkoznak a Pátriárkák sírjánál, amelyet Ábrahám, Izsák és Jákob pátriárka nyughelyeiként tisztelnek. A két éve kiéleződött feszültség miatt általában katonák kísérik az imára indulókat és onnan érkezőket..

Palesztin szemtanúk szerint a merénylet után nem sokkal az izraeli hadsereg blokádot hozott létre Jasszer Arafat palesztin vezető rámalláhi főhadiszállásánál. Az akadályok csupán néhány méterre találhatók a központ irodáitól.

Kofi Annan pénteken New Yorkban közleményt adott ki, amelyben elborzadtnak mondta magát a "megvetendő hebroni terrortámadás" miatt, és a "lehető legélesebben" elítélte a merényletet. Újólag felszólította ugyanakkor a palesztin csoportokat, hogy hagyjanak fel az "esztelen" erőszakkal, mert az ilyen cselekmények ártanak a palesztin ügynek. Annan megismételte azon véleményét, hogy az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában a politikai útnak nincs alternatívája.