Hitelesnek tartják bin Laden üzenetét

Vágólapra másolva!
Csaknem bizonyos, hogy Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének hangja hallható azon a felvételen, amelyet kedden sugárzott az al-Dzsazíra, katari központú hírtelevízió - jelentette ki csütörtökön Tom Ridge, az Egyesült Államok belbiztonsági hivatalának vezetője.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírszerzés szakértői napok óta elemzik a hangfelvételt, és bár teljes egyértelműséggel még nem foglaltak állást, az elemzők többsége szinte bizonyos a felvétel hitelességében. Ha ez így van, hosszú idő óta ez lesz az első nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy bin Laden túlélte az afganisztáni bombázásokat és az amerikai különleges osztagok tisztogató akcióit a Tora Bora környéki hegyekben. A felvételen ugyanis az al-Kaida vezére közelmúltban elkövetett terrorakciókat - egyebek között a Limburg nevű francia olajszállító hajó elleni merényletet, a Bali szigetén végrehajtott véres pokolgépes robbantást, illetve a csecsenek moszkvai túszszedő akcióját - emlegeti.

Az amerikai hírszerzés illetékesei most abban reménykednek, hogy amennyiben sikerül kinyomozni, hogy a hangszalag miként került az al-Dzsazírához, az talán valamiféle új támpontot adhat a terrorista vezér hollétének megállapításához is.

Bin Laden újra fenyegetőzik/nagyvilag/20021112ujabb.html

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség csütörtökön - egy pakisztáni forrásokra hivatkozó japán lapértesülést idézve - azt jelentette, hogy Oszama bin Laden állítólag Afganisztán déli részén bujkál, változtatva a helyét három tartomány, Uruzgan, Kandahár és Zabil között. Állítólag ugyanebben a térségben tartózkodik Omar molla, a tálibok vezére is.

Az al-Dzsazíra által a kedden sugárzott üzenetet tartalmazó szalagot a katari televízió munkatársa Pakisztánban kapta kézhez. Mint az al-Dzsazíra tudósítója elmondta, a szalagot Iszlámábádban adta át neki egy ismeretlen férfi, aki előzőleg telefonon hívta fel őt, felajánlva neki "az első számú terrorista" hangszalagra rögzített üzenetét. "Ez Oszama bin Ladentől van " - közölte az ismeretlen az alig fél percen át tartó találkozó során, majd válasz nélkül hagyva az újságíró kérdéseit, egy pillanat alatt eltűnt.