Öt halott egy izraeli lövöldözésben

Vágólapra másolva!
Egy palesztin fegyveres vasárnap éjjel behatolt egy észak-izraeli kibucba a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin terület határán, és megölt öt izraeli polgári személyt. A fegyveres sajtóértesülések szerint vaktában kezdett lövöldözni a mezőgazdasági közösség tagjaira.
Vágólapra másolva!

Az izraeli biztonsági erők azonnal a helyszínre, a Metzer kibuc körzetébe siettek, de a támadót egyelőre nem sikerült megtalálniuk. A biztonságiak attól tartanak, hogy a fegyveres a kibuc házainak valamelyikében bujkál. Az öt halálos áldozat mellett több sebesültje is van a támadásnak. Elképzelhető az is, hogy nem egy, hanem több támadó hajtotta végre az akciót.

Az AFP hírügynökség közlése szerint a támadást az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet - mely Jasszer Arafat palesztín vezető Fatah nevű mozgalmához is kötődik - egy telefonhívásban magára vállalta. Nem sokkal korábban ugyanott felrobbant egy autó, és benne meghalt két palesztin. A robbanás az előtt következett be, hogy az izraeli rendőrség ellenőrizte volna a gyanús autót. A rendőrség szerint az autóban ülők öngyilkos merényletre készültek.

Hétfőn hajnalban, nem sokkal a lövöldözést követően izraeli helikopterek rakétákat lőttek ki a palesztin Gáza belvárosára. Szemtanúk szerint egyelőre nem azonosítható célpontok ellen legalább nyolc lövedéket indítottak egy főként autójavítással foglalkozó fémipari üzem területére. Emberáldozatról nem érkezett jelentés, de az üzem teljes egészében leégett és több környékbeli épületben is kár keletkezett. Az
izraeli hadsereg nem kommentálta az akciót, de korábban már több alkalommal előfordult, hogy palesztin merényletekre légicsapással válaszolt az izraeli vezérkar.