Irak állítólag elfogadja a BT-határozatot

Vágólapra másolva!
Szaud el-Feiszal szaúd-arábiai külügyminiszter bejelentette szombat este, hogy Irak elfogadta a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozatát. NadzsiSzabri iraki külügyminiszter azonban - ezt cáfolva - azt nyilatkozta, hogy országa egyelőre tanulmányozza a határozatot, még nem döntött álláspontjáról. Az arab országok megpróbálnak nyomást gyakorolni Bagdadra a határozat elfogadásának és az ENSZ-szel való együttműködés folytatásának érdekében.
Vágólapra másolva!
Megszületett az Irakot sújtó ENSZ-határozat/nagyvilag/20021108megszuletett.htmlBush jóváhagyta az iraki katonai támadás tervét/nagyvilag/20021110bush.html

Szaud el-Feiszal szaúd-arábiai külügyminiszter közölte: Irak elfogadta a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozatát. Bagdad azután döntött így, hogy a BT nem állandó tagállama, a határozatot szintén megszavazó Szíria biztosította arról: a határozat nem tartalmazza az erő automatikus alkalmazásának lehetőségét - mondta a szaúdi külügyminiszter, aki a kilenc arab kollégájával Kairóban tartott tanácskozás után nyilatkozott.

Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter azonban cáfolta szombat éjjel, hogy országa elfogadta volna a Biztonsági Tanács határozatát. Az Arab Liga tagállamainak külügyminisztereivel Kairóban tartott találkozója után Szabri közölte, hogy Irak egyelőre tanulmányozza a pénteken elfogadott BT-határozatot, és még nem döntött álláspontjáról.

Amr Musza és több külügyminiszter kétoldalú megbeszélést tartott szombaton a Kairóban tartózkodó Nadzsi Szabri iraki külügyminiszterrel, és valamennyien arra próbálták rábírni, hogy Irak tegyen eleget az új BT-határozatnak. A külügyminiszteri nyilatkozatokból egyértelműen az derült ki, hogy az arab országok megpróbálnak nyomást gyakorolni Bagdadra a határozat elfogadásának és az ENSZ-szel való együttműködés folytatásának érdekében.

Ahmed Maher egyiptomi külügyminiszter megerősítette, hogy Irak hivatalosan még nem döntött, de reményei szerint a válasz pozitív lesz. Optimizmusát arra alapozza, hogy meghallgatták Szabri beszámolóját az iraki álláspontról, és ebből kitűnt, hogy Irak kész együttműködni az ENSZ fegyverzetellenőreivel. "Irak meg nem hozta nyilvánosságra hivatalos álláspontját, de a legmagasabb szintű bagdadi vezetők késznek mondták magukat az együttműködésre bármely olyan határozat alapján, amely biztosítékokat tartalmaz arra nézve, hogy nem irányozza elő a katonai csapás lehetőségét" - mondta Maher.

A Biztonsági Tanács pénteken fogadta el az Irak lefegyverzéséről szóló határozatot, amely ad egy utolsó lehetőséget Iraknak arra, hogy önként leszerelje vegyi, biológiai és nukleáris fegyvereit. Iraknak a határozat pénteki kézhezvételétől számított hét napon belül kell nyilatkoznia arról, hogy elfogadja-e a határozatot.

Az iraki vezetés igazságtalannak tartja a fegyverzetellenőrzés jelentős szigorítását előíró határozatot. Az INA iraki hírügynökség szombat reggel azt jelentette, hogy a bagdadi vezetés tanulmányozza a nyolcoldalas határozatot, és napokon belül választ ad. Az Arab Liga 22 tagállamának külügyminiszterei vasárnap Kairóban rendkívüli ülést tartanak. A tanácskozás középpontjában a palesztin és az iraki helyzet megvitatása áll majd.