Lelőtték az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét

Vágólapra másolva!
Izraeli katonák szombaton megölték a ciszjordániai Dzseninben az Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának helyi vezetőjét. Ijád Szavalhát az izraeli hatóságok legkevesebb két izraeli busz ellen elkövetett bombatámadás megszervezésével vádolták.
Vágólapra másolva!

Az izraeli védelmi szóvivő elmondása szerint katonákkal hajnalban körbevették azt a házat, ahol a radikális szervezet helyi vezetője rejtőzködött feleségével, de azok a többszöri felszólítás ellenére sem adták meg magukat. Az ezt követő egy órán át tartó tűzharcban a 32 éves palesztin vezető életét vesztette. Halálát a palesztin kórházból hivatalosan is megerősítették. Szemtanúk szerint nagyon sok izraeli katona vett részt a műveletben - írja a BBC Online.

A BBC jeruzsálemi tudósítója szerint Szavalhát, az Al-Kudsz Brigádok körzeti parancsnokát két komoly, izraeli buszok ellen elkövetett támadással vádolták, amelyben több, mint 30 ember vesztette életét. Az első júniusban történt, amiben 17 ember halt meg, a második októberben, ami 14 emberéletet követelt.

A tudósító szerint az izraeli hadsereg elégedettségét fejezte ki, mert a palesztin merénylő körözött-listájukon az első helyen szerepelt. Az Iszlám Dzsihád egyik tagja már bejelentette, hogy az akciót keményen meg fogják torolni.