Lég- és repülőteret ajánlott fel Medgyessy Amerikának

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök péntek délután a George W. Bush amerikai elnökkel folytatott tárgyalás után megbeszélést tartott Richard Cheney alelnökkel, akinek elmondta szükség esetén Budapest a magyar légtér és repülőterek használatával hozzájárul az Irak elleni katonai fellépéshez. Colin Powell külügyminiszterrel történt megbeszélésén a kormányfő az USA segítségét kérte a magyar haderőreform végrehajtásához, hogy hazánk jól választhassa ki a haderőfejlesztés azon speciális területeit, ahol érdemes saját fejlesztést megvalósítani. Donald Rumsfeld védelmi miniszter pedig tudomásul vette, hogy Magyarország kész hozzájárulni a NATO új védelmi képességeinek a kialakításához.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter a Fehér Ház Roosevelt-termében találkozott Cheney alelnökkel. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarország támogatja az amerikai kormány Irakkal kapcsolatos politikáját, és örül a Biztonsági Tanács pénteken elfogadott határozatának. A magyar támogatás nem csak erkölcsi, politikai jellegű, szükség esetén Budapest a magyar légtér és repülőterek használatával hozzájárul a katonai fellépéshez. Kiemelte, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása nem veti vissza a magyar-amerikai kapcsolatokat - közölte Kovács László külügyminiszter a találkozókról tájékoztatva a magyar sajtót pénteken késő este.

Donald Rumsfeld védelmi miniszter a Medgyessy Péterrel folytatott eszmecserén rámutatott, hogy a NATO-nak a megváltozott világhelyzetben sem csökkent az értéke, de az új kihívásoknak megfelelő szerkezetváltozásra és új katonai képességekre van szükség. Elmondta, hogy a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció több, mint 90 országot foglal magában. A védelmi miniszter semmiféle konkrét kérést nem fogalmazott meg, tudomásul vette, hogy Magyarország kész hozzájárulni a NATO új védelmi képességeinek a kialakításához

Medgyessy Péter ezután Colin Powell külügyminiszterrel találkozott. Powell kijelentette, hogy a BT határozata véget vetett a bagdadi bújócskának. Valószínűnek nevezte, hogy Irak hivatalosan el fogja fogadni a határozatot, és a fegyverzetellenőrök megkezdik munkájukat, aminek elvégzése hónapokig eltarthat. Ha Irak nem működik együtt, akkor elkerülhetetlen a katonai akció. Medgyessy Péter kérte az Egyesült Államok segítségét a magyar haderőreform végrehajtásához, hogy jól válassza ki a haderőfejlesztés speciális területeit, ahol érdemes saját fejlesztést megvalósítani. Powell pedig szóba hozta, hogy Magyarország EU-csatlakozásával a befektetési kedvezmények megvonása amerikai cégeket érintene. A kormányfő kijelentette, hogy az EU-csatlakozási tárgyalásokon egy dologban hajthatatlan, visszamenőleges hatályt Magyarország nem fogad el. A miniszterelnök délelőtt találkozott John Ashcroft igazságügyi miniszterrel.

A Kongresszusi Könyvtár dísztermében péntek este vacsorát adott Medgyessy Péter tiszteletére Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata tagja, Ralph Gerson, a Magyar-Amerikai Üzleti Tanács elnöke és Simonyi András, Magyarország washingtoni nagykövete

Medgyessy Péter szombaton felkeresi a Holocaust Múzeumot, koszorút helyez el az áldozatok emléktermében, s holokauszt-túlélőkkel találkozik. Az arlingtoni katonai temetőben megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját. Délután az amerikai magyarság képviselőivel találkozik a nagykövetségen.