Véleménye miatt halálra ítéltek egy iráni tudóst

Vágólapra másolva!
Halálra ítéltek Iránban egy egyetemi tanárt, mert beszédében bírálta a túlságosan konzervatív vallási vezetőket. Az akadémikusnak az életébe kerülhet, mert azt mondta, hogy "nem kell vakon követniük egy vallási vezetőt a muzulmánoknak".
Vágólapra másolva!

Hasem Aghazsari újságíró, akadémikus, a Teheráni Egyetem tanára augusztus óta van börtönben, mert egy vidéki városban még az év elején olyan beszédet mondott, mellyel megsértette az ország konzervatív vallási vezetőit. Ügyét ezen a héten tárgyalták, és első fokon halálra ítélték. Aghazsari arról beszélt, hogy nem kell mindenáron, vakon követni a vallási vezetőket. A halálos ítéletet kimondó bíróság szerint a prófétát is megsértette ezzel a tudós, így méltó a halálra.

Forrás: EPA
A halálraítélt

Halmazati büntetésként nyolc évi börtönt, hetvennégy korbácsütést is kapott, és tíz évre eltiltották a tanítástól. Utóbbi büntetéseknek azért van jelentőségük, mert várhatóan a Legfelsőbb Bíróság nem hagyja jóvá a halálos ítéletet. Iránban és külföldön is hatalmas felháborodást keltene, ha valakit nézetei miatt megölnének, és néhány liberális egyházi vezető is kiállt Aghazsari mellett. Két évvel ezelőtt hasonló okok miatt ítéltek halálra egy papot, aki a muzulmán hit reformjáról szóló értekezleten vett részt Berlinben. Az ő halálos ítéletét hét év börtönre enyhítették, és jelenleg is büntetését tölti. Aghazsari ügyvédje e példa miatt is optimista, és már jelezte, fellebbez az első fokú ítélettel szemben, írja a BBC.

Aghazsari katonaként szolgált az irak-iráni háborúban, ahol megsebesült és elvesztette egyik lábát. Tagja a Iszlám Forradalom Mudzsahedinjeinek Szervezete nevű reformer vallási csoportnak. Iránban 1979-ben ortodox egyházi vezetők vették át a hatalmat, és az utóbbi években egyre élesebbé válik a reformerek és a konzervatívok vitája. Aghazsari tanítványai három napos sztrájkkal tiltakoztak tanáruk letartóztatása ellen, elképzelhető hogy az ítélet újabb engedetlenségekhez vezethet. Néhány évvel ezelőtt a rendőrök vérfürdőt rendeztek az egyetemen, amikor diákok egy csoportja reformokat követelt. Aghazsari hívei azt állítják, hogy az akadémikust embertelen körülmények között tartják fogva: nem ápolják háborús sérülését, ráadásul fogolytársai is bántalmazták.

Iránban a legismertebb áldozata a szólásszabadság korlátozásának Salman Rushdie író. Könyvei miatt Khomeini Ajatollah egyházi átokkal sújtotta, ami azt jelenti, bárki büntetlenül meggyilkolhatja a száműzetésben élő írót. Rushdie Angliában rejtőzködik, és továbbra is rendszeresen publikál.