Századszorra csapott le az emberrablókat lebuktató riporter

Vágólapra másolva!
Mazher Mahmood brit újságíró évek óta álruhában, az alvilágba beépülve bűnözőket buktat le, és juttat egyszerre címlapra és börtönbe. Ezen a hétvégén Victoria Beckham elrablását akadályozta meg, és egyúttal megtalált egy rakás lopott műkincset is. 
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Majdnem elrabolták Fotó: MTI

Egy Londonban élő, többségében albánokból és románokból álló csoport részletes tervet készített Victoria Beckham elrablására. Victoria, a Spice Girls zenekar volt énekesnője, és az angol labdarúgó válogatott csapatkapitányának, David Beckhamnek a felesége. A világhírű és multimilliomos házaspárnak három hónappal ezelőtt született meg második gyermeke. Victoriáért a gengszterek öt millió fontot (egymilliárd-nyolcszázötvenezer forintot) követeltek volna David Beckhamtől. A csoportot újságírók buktatták le, akik magukat bűnözőnek álcázva a banda bizalmába férkőztek.

A londoni News of the World című lap újságírói eredetileg műkincs tolvajokat akartak leleplezni. Az akciót Mazher Mahmood vezette. Mahmood arab származású újságíró, aki évek óta arra szakosodott, hogy bűnözőnek álcázva magát rablókat, orgazdákat és drog-kersekedőket juttat rács mögé. 1999-ben őt választották az év újságírójává Nagy-Británniában. A titkozatos riporter arcát csak nagyon keveset ismerik: a News of the World lappal kötött szerződésében benne van, hogy soha nem jelenhet meg róla fénykép a lapban. Amikor három évvel ezelőtt átvette a díjat, burnuszba öltözött, és arcát eltakarva lépett a színpadra. Korábban a Sunday Times-nál dolgozott, és televíziózott is - természetesen képernyős szereplést akkor sem vállalt.

Többször támadták már azért, mert médiaeseményt csinált bűnügyekből, és saját szakállára nyomozott, általában csak utólag értesítve a rendőrséget. "Nem hiszem, hogy bármi rossz van abban, ha egy újságíró bűnözőket buktat le. Eddig 98 bűnözőt kaptam el, úgyhogy valószínűleg jól csinálom a dolgomat." - nyilatkozta, amikor Essex grófjáról bizonyította be, hogy kokain-kereskedelemmel is foglalkozott.

A mostani akcióban a lap egy másik munkatársa is segített neki. Míg Mahmood orgazdának adta ki magát, addig munkatársa egy piti bűnözőt alakított, aki arra szakosodott, hogy bűncselekmények után sofőrként segítse az elkövetők menekülését. A sofőr teljes életrajzot kapott a laptól, és rávettek alvilági figurákat, hogy terjesszék el, ismerik őt, és a börtönben is találkoztak vele. Az ál-sofőr felvette a kapcsolatot a főként albánokból és románokból álló bűnbandával, akik több értékes műtárgyat raboltak el a Sotheby's aukciós társaságtól. Mahmoodot mint orgazdát mutatta be nekik. A Tower környékén egy szálloda WC-jében mutatták meg Mahmood-nak a Közel-keletről származó ékszereket és ígértek még 17. századi holland festményt, régi könyveket is. Mahmood megígérte, megveszi az árut.

Annyira elégedettek voltak a műkincstolvajok a közvetítéssel, hogy felajánlották a sofőrnek, vegyen részt következő balhéjukban: segítsen elrabolni Victoria Beckhamet.

Forrás: MTI
Victoria, David és a kis Brooklyn könnyen elveszíthették volna egymást

A terv szerint a világhírű nőt gázspray-vel fújták volna le, amikor autójával megáll házuk kerítésénél. A bűnözők megfigyelték, hogy nincs erős őrsége Victoriának: amikor például fodrászhoz megy, csak egy testőr várakozik rá az üzlet előtt. Összesen öt testőr áll a házaspár szolgálatában, mindannyian korábban a brit hadsereg elitalakulatában, a SAS-ban szolgáltak. Az emberrablásra készülők arra számítottak, hogy ha Victoria valamelyik gyerekével távozik a kitűzött napon, akkor magukkal viszik a három éves Brooklynt vagy a két és fél hónapos Romeot is. Berendeztek egy börtönt is Victoriának, London Brixton kerületében őrizték volna, amíg 5 millió fontot meg nem kapják. A pénzt egy tengeren túli számlára kellett volna David Beckhem-nek utalnia.

A beépített ügynökként hetekig nyomozó újságírónak 15 000 fontot ígértek, ha részt vesz az emberrablásban. Vele együtt tizen akarták elkövetni a bűncselekményt. Az újságíró végignézte, ahogy különböző londoni szórakozóhelyeken megtervezték az emberrablást, és ahogy vitatkoztak a gengszterek, hogy mennyi legyen a váltságdíj. Akik kevesebbet kértek volna, azzal érveltek, hogy biztosabb és gyorsabb lenne a munka. A magasabb árat kérők viszont a nagy kockázattal arányos hasznot akartak látni. A megbeszélések alatt az újságíró apró kamerával és rejtett mikrofonakkal mindent rögzített. A felvett anyagok között az is szerepel, hogy a társaság eldöntötte, ha nem kapják meg a váltságdíjat, megölik Victoriát.

A lap munkatársai három héttel ezelőtt értesítették a rendőrséget. Úgy döntöttek, hogy akkor buktatják le a társaságot, amikor Mahmood egy szálloda parkolójában kifizetné a rabolt műkincsek árát. Amikor a társaság megérkezett, az SO7 nevű kommandós csoport emberei azonnal rájuk támadtak. Földre teperték és letartóztatták valamennyiüket. Ezzel egyidőben lecsaptak a banda többi tagjára is, London különböző pontjain.

A BBC közölte a banda befolyásosabb tagjainak listáját:

A 30 esztendős Azem Krifsha Koszovóban született, albán származású de évek óta Londonban él. Egy hatvanezer font értékű drágakövekkel díszített turbán elrablásával is vádolják.

Joseph Rivas az egyetlen Londonban született tagja a társaságnak. 24 éves, és Brixtonban lakik, ő készíthette elő Victoria börtönét. Szintén részt vett a díszes turbán elrablásában, és kirabolta a Sotheby's cég egyik alkalmazottját is.

A 31 éves Rusu Sorin Romániában született, és szintén részt vett a Sotheby's kirablásában. A társasághoz tartozott még két román születésű férfi, a 28 éves Adrian Razvan Pasareanu és a 18 éves Alin Turcu, akit társai csak Alinak becéztek.

Forrás: EPA
A News of the World vasárnapi címlapja büszkén hirdeti: az újságírók az évszázad bűntényét akadályozták meg

A szombati akciót vezető nyomozó kijelentette, a Scotland Yard nagyon hálás az újságíróknak. Az ellopott műkincsek is megkerültek, és sikerült másodszor is megakadályozni Victoria Beckham - vagy művésznevén Posh Spice - elrablását. Ugyanis 2000-ben is megpróbálták elrabolni őt, legalábbis titkos forrásból ilyen onformációhoz jutottak a nyomozók. Akkor nem sikerült elkapni az emberrablásra készülőket, de a rendőrség 48 órára elrejtette a sztárt és első gyermekét, Brooklynt. Soha nem sikerült az akkori gyanúsítottakra rábizonyítani, hogy mire készültek, ahogy nem kapták el soha azt az embert sem, aki 2000-ben pisztolygolyót küldött egy fenyegető üzenettel Victoria Beckhamnek.

Victoria Backhemet szombaton értesítették, hogy ismét veszélyben volt az élete. Férje éppen meccsre készült az Old Trafford stadionban, ahol a Manchester United színeiben lépett pályára. Victoria nem akarta a meccs előtt felidegesíteni férjét, ezért csak a találkozó után közölte vele a hírt. Victoria nagyon kiborult, különösen gyerekeit félti. "Minden szülő legrosszabb rémálma, hogy valami történik gyerekeivel. Ez szörnyűséges" - nyilatkozta a BBC-nek. Már vasárnap biztonsági szakemberek szállták meg a család házát: biztonságosabbá tették a riasztó-rendszert és várhatóan még keményebben fogják őrizni a párt a továbbiakban.

Magyari Péter