Gyorsvonat rohant teherszerelvénybe Ausztriában

Vágólapra másolva!
Körülbelül 20 ember megsérült - a mozdonyvezető súlyosan - amikor egy gyorsvonat belerohant egy álló teherszerelvénybe egy alsó-ausztriai állomáson. A balesetet emberi mulasztás okozhatta: a tehervonatot rossz vágányra állították.
Vágólapra másolva!

Viszonylag szerencsés kimenetelű vonatbaleset színhelye volt vasárnap az alsó-ausztriai Korneuburg közelében lévő Sierndorf: a település vasútállomásán egy gyorsvonat belerohant egy álló teherszerelvénybe, s mintegy 20 ember könnyebben, a gyorsvonat vezetője pedig súlyosabban megsérült, továbbá jelentős kár keletkezett.

A balesetet valószínűleg emberi mulasztás okozta: az első adatok szerint a tehervonatot nem a megfelelő vágányon állították le. A 35-40 személyt szállító sebesvonat a szokásos, mintegy 70 kilométeres sebességgel érkezett, s a szerelvény vezetője látván az álló vonatot, meghúzta a vészféket, majd a vezérlőpult alá bújt - valószínűleg ennek köszönheti életét

A gyorsvonat motorkocsija és a tehervonat utolsó vagonja felágaskodott és úgy maradt, több vagon kisiklott, de az utasok csupán könnyebb sérüléseket szenvedtek. A forgalom a 11 óra 20 perckor történt baleset után 13 órakor már ismét megindult a vonalon, de a baleset nyomainak eltakarítása még eltart egy ideig. Az illetékesek vizsgálják a baleset okait.