Irak megnyitotta déli határát

Vágólapra másolva!
Az öböl-háború óta lezárt iraki-szaúdi határon csütörtöktől ismét megindulhatott a forgalom. A két ország tárgyalni kezdett gazdasági kapcsolataik erősítéséről, miközben Amerika háborúra készül Irak ellen.
Vágólapra másolva!

Irak és Szaúd-Arábia között 1990 óta zárva volt a határ. Amikor Irak lerohanta Kuvaitot, az USA hadba lépett Irak ellen, és hadműveleteihez fő támaszpontként szaúd-arábiai bázisokat használt. A háborúban ezért Irak szaúdi célpontokat is támadott Scud rakétákkal. Most újabb háborúra készül az USA Irak ellen, és valószínűleg ezért keres a bagdadi vezetés szövetséget déli szomszédjával.

Mostanáig csak Mekkába igyekvő zarándokok használhatták a két ország közti átkelőt. Az ENSZ által felügyelt "ételt az olajértű" program keretében Szaúd-Arábia vásárolt ugyan szállított élelmiszert Irakba, de csak kerülő úton, Jordánián át vitték áruikat egymás országába az arab államok. Csütörtökön azonban szaúdi üzletemberek és kereskedelemmel foglalkozó hivatalnokok közvetlenül léptek Irak területére, hogy részt vegyenek az éves bagdadi kereskedelmi kiállításon.

Irak abban bízik, hogy a szaúdi uralkodó nem engedi meg még egyszer, hogy az amerikaiak királyságából indítsák bombázóikat. Néhány héttel ezelőtt Szaúd-Arábia még elfogadta volna, hogy ENSZ felhatalmazás alapján háború induljon északi szomszédja ellen. Amióta azonban Szaddám Huszein bejelentette, hogy beengedi Irakba a világszervezet fegyverzet-ellenőreit, azóta a szaúdiak nem támogatják a második öböl-háború tervét.