Magyarok is vizsgálják a szlovákiai repülőbalesetet

Vágólapra másolva!
Sikeresen katapultált az a két magyar pilóta, akiknek a repülőgépe egy gyakorlórepülés során felmondta a szolgálatot Szlovákiában. Az Albatros L-39-es típusú gyakorlógép eddig ismeretlen okokból hibásodott meg. Azt az értesülést, hogy a balesetet egy madár okozta, nem erősítették meg. A baleset okainak tisztázására egy magyar szakértő delegáció is Szlovákiába érkezett.
Vágólapra másolva!

Kedden délben Kassa közelében lezuhant egy szlovák felségjelet viselő Albatros L-29 típusú gyakorló repülőgép, de a gép két magyar pilótája katapultált és szerencsésen, sérülés nélkül ért földet. A baleset körülményeinek kivizsgálására a kassai Stefánik Repülési Akadémia és a szlovák légierő szakértőiből bizottság alakult, majd a kora esti órákban a helyszínre érkezett a magyar szakértőkből álló küldöttség is.

A küldöttség egyik tagja, szlovákiai gyakorlóedzéseket szervező Aerotechnika Rt. főpilótája, Gál István nyugállományú ezredes, elmondta: a magyar és a szlovák védelmi minisztérium tárcaközi egyezményének értelmében a kassai repülőakadémián a magyar légierő tizenhét pilótája szeptember dereka óta végez gyakorlórepüléseket. A hétvégenként hazajáró magyar pilóták a feladatuk kétharmadát már teljesítették. Gál ezredes arról is beszámolt, hogy a baleset okainak kiderítéséig a repüléseket szüneteltetik, de utána a tizenhét magyar pilóta a terveknek megfelelően folytatja a gyakorlást, amelyeknek egyharmad része még hátravan.

A HavariaPress szerint a balesetet a gép hajtóművébe repült madár okozta. Ezt az értesülést azonban még senki nem erősítette meg.

A pilóták közül kettő: Vadas Jenő alezredes és Molnár Gyula őrnagy kedden a gyakorlótérben repülve, feladatuk teljesítése után leszállási engedélyt kért a kassai repülőtér irányítótornyától, melyet meg is kaptak, de néhány perccel később az oktatópilótájával repülő magyar pilóta gépe elveszítette a rádiókapcsolatot a toronnyal. Ezért egy másik Albatros típusú gépet küldtek a légtérbe. A annak személyzete már csak a lezuhant gép földön heverő füstölgő roncsait, és a katapultálás után szerencsésen földet ért magyar pilótákat észlelte a magasból - mondta el Ján Szilágyi, a kassai akadémia szóvivője.

Az MTI úgy tudja, hogy a gép a Kassához közeli Kalsa község körzetében lévő magányos tanyától mintegy ötvenméternyire zuhant le. A tanya lakói látták, amikor a gép hatalmas robbanással a földbe csapódott, és látták a becsapódástól néhány százméternyire földet ért két pilótát is. Telefonon azonnal értesítették a mentőket és a rendőrséget. A pilótákért perceken belül mentőhelikopter érkezett, majd orvosi vizsgálatra a kassai katonai kórházba szállította őket. A kórházból a mindenre kiterjedő vizsgálat eredményei szerint egészségesen távozhattak.

Az összetört repülőgép darabjait egy kilométeres körzetben gyűjtötték össze. A cél, hogy megállapítsák: mi okozta a balesetet. A lezuhant repülőgép nem az oktató intézmény tulajdona volt, hanem az akadémia egy másik géppel együtt a szlovák hadsereg légierejétől vette kölcsön.