A halálra vártunk - nyilatkozta az egyik túsz

Vágólapra másolva!
Olga Csernyak, az Interfax hírügynökség újságírója, aki a moszkvai színházban három napig fogva tartott túszok között volt, a Pravdának kijelentette: minden túsz meghalt volna, ha nem ostromolják meg az épületet. Az újságíró szerint a színház megtámadása az elkerülhetetlen haláltól mentette meg a túszokat.
Vágólapra másolva!

"Mindannyian a halálra vártunk, mert megértettük, hogy a terroristák nem fognak minket szabadon engedni. Tisztában voltunk vele, hogy akkor sem engednek el bennünket, ha teljesítik a követeléseiket. A terroristák - főleg a nők - nyiltan kijelentették: azért jöttek ide, hogy meghaljanak, mindannyian Allah elé akarnak kerülni és mi is követni fogjuk őket" - emlékezett vissza az újságírónő.

Elemzések, riportok a moszkvai túszdrámáról/nagyvilag/20021024elemzesek.html

"Mindannyian a szemtanúi voltunk, amint kivégeztek egy férfit és egy nőt. A férfit szemen lőtték. Én a páholyban ültem, a terem közepén. Ez tőlem jobbra történt. Akkor azt hittem, hogy mindnyájunkat megölnek majd. Aztán minden elsötétült, elvesztettem az eszméletemet és csak a kórteremben tértem magamhoz. Ez valószínűleg valamilyen speciális gáz hatása volt. Biztos vagyok benne, hogy az elkerülhetetlen haláltól mentettek meg bennünket" - mondta Csernyak.

Olga Csernyak volt az az újságíró, aki hírt adott a túszokról, miután október 23-án bejutott a színházba. Folyamatosan küldött SMS-üzeneteket. Az újságírót jelenleg egy moszkvai kórházban ápolják. Az Interfax hírügynökség és a rendőrök pedig a férjét keresik, aki szintén a túszok között volt.